Hazai - 2023. május 08., Hétfő
#érettségi #magyar nyelv és irodalom

Érettségi - diákbarát feladatokat kaptak magyarból a vizsgázók

Érettségi - diákbarát feladatokat kaptak magyarból a vizsgázók

Az érettségizők zöme könnyedén vette a magyar írásbeli feladatsort (Fotó: MTI)

Középszinten egy borokról szóló kortárs ismeretterjesztő szöveget kaptak a magyarból érettségizők szövegértési feladatként. A szövegalkotási részben a diákoknak 120-200 szó terjedelemben kellett írniuk a Bringázz a suliba! kampánnyal kapcsolatban, vagy választhatták ugyanebben a terjedelemben a levélírást is, az ajánló érveléshez részletes adatokat kaptak.

A vizsga második részében műértelmező szövegalkotási feladatként Lázár Ervin: A kovács című novelláját lehetett elemezni, az összehasonlító műelemzést választóknak pedig Petőfi Sándor: Csokonai és Tóth Árpád: Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz című versének összevetése volt a feladatuk.

A vizsga során a korábbi évekből jól ismert feladattípusokkal találkoztak a diákok, ami nem jelenthetett számukra meglepetést.

A bikavér legendájáról szóló szövegértési feladat kérdései egyértelműek voltak. Az érvelésnél az ajánlólevél írása a Kiváló tanuló és sportoló díj elnyeréséhez, vagy a Bringázz a suliba! program egyaránt olyan téma, amely közel áll az érettségizők korosztályához. Lázár Ervin novellájának elemzésekor, illetve Petőfi Sándor és Tóth Árpád versének összehasonlításakor is világos megközelítési szempontokat kaptak az érettségizők. 

Cseresnyés Péter szerint sok év tanulás után az érettségi az első komoly megmérettetés minden középiskolás diák számára. Az országgyűlési képviselő arra kérte a fiatalokat, hogy sose felejtsék el a középiskolás éveket, s emlékezzenek arra, hogy Nagykanizsán mindig otthon lesznek. A politikus Fekete István szavaival kívánt eredményes vizsgát minden érettségizőnek: „A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel, amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha.”  

(Forrás: MTI)

 

Még érdekes lehet ...


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.


2024. augusztus 13., Kedd

Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe

Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+