Hazai - 2023. június 09., Péntek
#Kisrécse #Zalasárszeg #kerékpárút

Elkészült a kerékpárút Kisrécsétől Zalasárszegig

Elkészült a kerékpárút Kisrécsétől Zalasárszegig

Horváth Roland a kivitelező cég képviseletében (balról), Tóth Lucia polgármester, Cseresnyés Péter képviselő és Bene Csaba alelnök (Fotó: Zalakocka)

Elkészült a Kisrécse és Zalasárszeg közötti, kicsivel több mint 1,6 kilométeres kétirányú kerékpárút, a szakaszt csütörtökön fel is avatták. Mint arról korábban beszámoltunk: a két település közötti kerékpárút kiépítésére a Zala Vármegyei Önkormányzat írt ki pályázatot vissza nem térítendő uniós támogatásból.

A szakasz építési költsége 130 millió forintról indult, de a kivitelezésre fordítható összeg a kormány jóvoltából 223 millió forintra emelkedett. Az elkészült szakasz úgynevezett köztes szakaszként ékelődik két másik projektből megvalósuló kerékpárútba. A kisrécsei bekötőútnál ér majd véget ugyanis a Nagykanizsa közigazgatási határától Nagyrécsén keresztül az a 2,3 kilométeres kerékpárút, melynek kivitelezésére már lefolytatták a közbeszerzési eljárást, ám a forráshiány kezelésére többlettámogatási igényt kellett benyújtani.

A most átadott szakasz Csapin keresztül egészen Galambokig folytatódik, a közel 7,1 kilométereskerékpárút kivitelezésére a napokban írják ki a közbeszerzési pályázatot.

Az avatáson részt vett Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke is, akik hangsúlyozták: a most átadott szakasz egy nagyobb hálózat részeként azt a célt szolgálja, hogy rövidesen Nagykanizsától egészen a Balatonig el lehessen jutni kerékpárral.

Még érdekes lehet ...


2023. október 02., Hétfő

Magyar siker: Karikó Katalin kapta a Nobel-díjat!

A biokémikus az első magyar női Nobel-díjas.


2023. szeptember 20., Szerda

Konferencia a kerékpározás számszerűsíthető, pozitív hatásairól

A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.


2023. szeptember 07., Csütörtök

Haditorna verseny

Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.


2023. szeptember 04., Hétfő

Legalább egy hét

Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.


A tavalyihoz hasonló forgalom várható a Balatonnál szeptemberben

A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.


2023. augusztus 28., Hétfő

Hullámzó hidegfront

Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.


2023. augusztus 25., Péntek

A legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lépett érvénybe

A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.


2023. augusztus 24., Csütörtök

Gulyás Gergely: Már október-novemberben egyszámjegyű lehet az infláció

A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.


2023. augusztus 23., Szerda

Még mindig nyár

Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.


2023. augusztus 21., Hétfő

Nyárvégi kánikula

Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.


2023. augusztus 18., Péntek

Örvény és mocsár

Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.

#Nagykanizsa

Torzó meredezik a Sétakertben

Torzó meredezik a Sétakertben

2023. október 02. - Kanizsa

Közösséggé szövik a horvátságot

Közösséggé szövik a horvátságot

2023. október 01. - Kanizsa

Diákolimpiai sikerek elismerése

Diákolimpiai sikerek elismerése

2023. szeptember 30. - Kanizsa

A szülők is megkóstolhatták

A szülők is megkóstolhatták

2023. szeptember 29. - Érdekes

Programok a hétvégére

Programok a hétvégére

2023. szeptember 28. - Érdekes

Varga Judit érkezik Nagykanizsára

Varga Judit érkezik Nagykanizsára

2023. szeptember 26. - Kanizsa

Már lehet regisztrálni az énekversenyre

Már lehet regisztrálni az énekversenyre

2023. szeptember 26. - Kultúra

Passzold vissza Tesó!

Passzold vissza Tesó!

2023. szeptember 25. - Érdekes

+