A szállásfoglaló portál adatai szerint fürdője miatt sokan keresték fel tavaly is Zalakarost (A kép forrása: Fb/Zalakarosi Fürdő)
A Szallas.hu adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami 17 százalékos emelkedést jelent 2022-höz viszonyítva, a régiók közül a Balaton, a települések között pedig Budapest, Siófok és Eger lettek 2023 legkedveltebb úti céljai.
A szállásfoglaló portál a tavalyi évről készített összesítésében kiemelte: a magyar tenger térsége és Észak-Magyarország részesült a legnagyobb arányban a Szallas.hu weboldalán indított foglalásokból régiós összesítésben. Minden ötödik foglalás alkalmával a Balatont választották 2023-ban, a foglalások 18 százalékánál pedig Észak-Magyarországra esett a vendégek választása - ismertette Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője a közleményben.
A belföldi úti célok toplistáját a tavalyi évben Budapest, Siófok és Eger vezették. Ezeket követte Pécs, Szeged, Gyula és Hajdúszoboszló. A top tízes listán még Hévíz, Debrecen és Balatonfüred kapott helyet.
A Szallas.hu foglalások közel harmada hotelbe szólt 2023-ban. A vendégek 28 százaléka választott apartmant, ötödük vendégházat, 15 százalékuk panziót, 5 százalékuk pedig egyéb típusú szállást. A foglalásokból összességében nagyobb arányban részesültek tavaly 2022-höz képest az apartmanok és a vendégházak. Ebből az látszik, hogy tovább erősödött az egyéb szálláshelyek népszerűsége. Ez alól kivétel az őszi-téli időszak, illetve a hosszú hétvégék, amikor továbbra is a hotelek iránti kereslet indul be - közölték. Az október 23-ai hosszú hétvégén például hotelek terén a négycsillagos kategória volt a legkeresettebb, a szállodai foglalások több mint fele négycsillagos szállodába szólt.
Az előző évekhez hasonlóan a hazai turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legnépszerűbbek 2023-ban is. Fürdői miatt sokan keresték fel tavaly is Zalakarost, Gyulát, Harkányt, Hévízt és Hajdúszoboszlót - mondta Szabó Zsolt, a Szallas.hu programok és attrakciók üzletág vezetője. Az év közkedvelt látnivalója volt az egri vár, a Festetics-kastély és a Nyíregyházi Állatpark is.
(Forrás: MTI)
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.