Hazai - 2024. március 20., Szerda
#Zala #gyermekotthonok hatósági vizsgálata #gyermekek védelme #pedofil bűncselekmények megelőzése

Zalában is elindultak a gyermekotthonok hatósági vizsgálatai

Zalában is elindultak a gyermekotthonok hatósági vizsgálatai

Zalában is elindultak a gyermekotthonok hatósági vizsgálatai (A kép forrása: Zala Vármegyei Kormányhivatal)

A gyermekek védelme és a pedofil bűncselekmények megelőzése érdekében a kormány több intézkedésről is döntött, ezek egyike, hogy országos, soron kívüli vizsgálatot rendelt el minden gyermekvédelmi intézményben.

A hatósági vizsgálatokat Zala vármegyében is elindították – olvasható a Zala Vármegyei Kormányhivatal oldalán. A közigazgatási intézmény illetékes szervezeti egysége folytatja le a vizsgálatot márciusban és áprilisban, az előzetesen kialakított ütemtervnek megfelelően.

Az ellenőrzések során a vármegye összes bentlakásos gyermekvédelmi intézményét átvizsgálják.

A gyermekotthonok soron kívüli hatósági ellenőrzésének célja az intézmények egészére kiterjedő, átfogó vizsgálat, amelynek során kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekbántalmazási esetekre, arra, hogy az intézmények hogyan védik a rájuk bízott gyermekeket.

A helyszíni ellenőrzés mellett az intézményi dokumentációt is átvilágítják a fenntartó előzetes értesítését követően, ahol a hiányosság feltárása esetén hatósági eljárást indítanak, bűncselekmény gyanúja esetén pedig haladéktalanul feljelentést tesznek – olvasható a közleményben.

Zala vármegyében az intézmények felében március 19-ig már megtörtént a helyszíni ellenőrzés.

(Forrás: Zala Vármegyei Kormányhivatal)

Még érdekes lehet ...


2025. február 13., Csütörtök

Ennyit kereshetnek átlagosan a pedagógusok idén!

Megállt az elvándorlás a szakmából.


Fesztiváloznál februárban? Irány a Balaton!

Az év elején is színes programok várnak az ország legnagyobb tavánál


2025. február 09., Vasárnap

Influenza - a múlt héten több mint 80 ezren fordultak orvoshoz

Tizenhét közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.


2025. január 17., Péntek

2024 a hazai turizmus rekordéve

Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.


Influenza - több mint 43 ezren fordultak orvoshoz múlt héten

Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.

#Nagykanizsa

Megvannak az éjszakai nehézfiúk

Megvannak az éjszakai nehézfiúk

2025. február 13. - Kék hírek

A csúf igazság, avagy a számok nem hazudnak

A csúf igazság, avagy a számok nem hazudnak

2025. február 13. - Kanizsa

Már megint sírnak-rínak

Már megint sírnak-rínak

2025. február 12. - Kanizsa

Mohácsi busók Kanizsán

Mohácsi busók Kanizsán

2025. február 11. - Kanizsa

Több ezer hamis ruhát foglaltak le Nagykanizsán

Több ezer hamis ruhát foglaltak le Nagykanizsán

2025. február 08. - Kék hírek

Programok a hétvégére

Programok a hétvégére

2025. február 06. - Érdekes

Hat éve nem sikerül körforgalmat építeni

Hat éve nem sikerül körforgalmat építeni

2025. február 06. - Kanizsa

+