Kanizsa - 2021. március 24., Szerda
#fejlesztés #rendelőfelújítások

Negyedmilliárdos rendelőfejlesztés Kanizsán

Negyedmilliárdos rendelőfejlesztés Kanizsán

Balogh László, Stimeczné Dr. György Bernadette, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője és Cseresnyés Péter a teljeskörűen felújított kiskanizsai rendelő előtt (Fotó. Gergely Szilárd)

Teljesen felújították a Szent Imre utcai fogorvosi és a Nagyrác utcai orvosi rendelőt, a Csengery úton pedig újat építettek. A csaknem 250 millió forintos fejlesztés műszaki átadása mindhárom helyen megtörtént, a bútorok beszerzése után, várhatóan áprilisban már a felújított, illetve az új rendelőben folytatódhat a gyógyítás.

Balogh László polgármester a minap tartott bejáráson elmondta, az egészségügyi alapellátás fejlesztésének három pillére volt, a már korábban elkészült Csengery úti újépítésű ingatlan mellett teljeskörűen felújították a Szent Imre utcai fogorvosi rendelőket és a Nagyrác utcai intézményt is. Hangsúlyozta, a rendelők javítják a kanizsai egészségügyi szolgáltatás körülményeit.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő emlékeztetett, az új rendelő építése és a két másik teljes körű felújítása annak a 8 milliárd forintos fejlesztésnek a része, melyet a város a Terület és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően valósíthatott meg. Kifejtette, ez az uniós forrás, amit a kormányzattól úgy kapott a város, hogy a felhasználásáról maga dönthetett, s ennek köszönhetően az elmúlt években jelentős infrastrukturális és intézményi felújítások történhettek Kanizsán.

Hozzátette, ha a bútorzat időben megérkezett volna, már méltó, 21. századi körülmények között gyógyíthatnának és fogadhatnák a pácienseket az orvosok és az egészségügyi dolgozók, de reméli, hogy ez mindhárom helyen mihamarabb megtörténhet. Információ szerint húsvét utánra lehetnek bútorok a rendelőkben.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. december 18., Szerda

Mi is a város valódi érdeke?

Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.


2024. december 17., Kedd

Van pénz lóvéra

Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.


Mégis van pénz a Kanizsa Aréna üzemeltetésére

Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.


Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.


2024. december 12., Csütörtök

A digitális eszközök ajtót nyitnak a világra pár kattintással

30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában. 


Ki végzi januártól a szemétszállítást Nagykanizsán?

Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.


2024. december 10., Kedd

Menczer Tamás: muszáj volt tükröt tartanom!

Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.


2024. december 05., Csütörtök

Csőtörés miatt beszakadt az úttest a Csengery utcában

A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.


2024. december 01., Vasárnap

Nemzeti konzultáció: a kollektív bölcsesség jegyében

Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.


2024. november 25., Hétfő

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Az összes FB-helyet maguknak osztották le.


2024. november 22., Péntek

Adóemeléssel indítja ciklusát Horváth Jácint

Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.


Idén is gyűjtik az ajándékokat

Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.


2024. november 21., Csütörtök

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.


2024. november 19., Kedd

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.


Újborokat értékeltek

Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+