Kanizsa - 2021. június 09., Szerda
#fejlesztés #Kanizsa Aréna #Modern Városok Program

Elkezdik a sportparkett lerakását a Kanizsa Arénában

Elkezdik a sportparkett lerakását a Kanizsa Arénában

A perkettre többféle sportághoz szükséges vonalat is felfestenek majd. A kép előterében Cseresnyés Péter és Diós András, középen Balogh László, Bizzer András alpolgármester és Horváth Tamás (Fotó: Gergely Szilárd) 

Kezdődik a Kanizsa Aréna parkettázása. Az építkezést Diós András, a kivitelező ZÁÉV ZRt. projekt főmérnökének vezetésével megtekintették a Nagykanizsai Futsal Club képviselői is. Diós András elmondta, jelenleg kül- és beltéren egyaránt dolgoznak a szakemberek, javában tart a burkolás és a festés is, továbbá elkezdődik a sportparkett lerakása is.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő kiemelte, a multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok Kanizsa gazdaságát is segíti.

– Egy-egy ilyen találkozó alkalmával előjönnek azok a tervek és ötletek, ami miatt ez a sportcsarnok megépült. Ez az épület a régiónak egy olyan központja lesz, amelyben – most maradjunk a sportnál – nemcsak bajnoki mérkőzéseket lehet játszani, hanem nemzetközi meccseket, kupákat, többnapos sportfesztiválokat is meg lehet tartani. Biztos vagyok benne,  hogy ilyen alkalmakon megtöltik a nézők a lelátókat, a többnapos sportfesztiválok idején pedig a szálláshelyek és az éttermek is megtelnek Nagykanizsán, tehát gazdasági jelentősége is van a sportcsarnoknak – mutatott rá a politikus.

Balogh László polgármester közölte, hamarosan eldől az üzemeltetés feladata is.

– Azt remélem, hogy adventre olyan arénánk lesz, amelyben a sport és a kultúra is helyet kap.  Addig már nincs sok idő, így a sportcsarnok vagyonkezelésének, fenntartásának, működtetésének a háttérstruktúrája hamarosan elkészül. Ez alkalmas lesz arra, hogy a nem egyszerű feladatot megoldja, s ebben a sportszervezeteknek, rendezvényszervezőknek, vagyongazdálkodóknak, karbantartóknak és mindenkinek meglesz a maga szerepe – mondta a polgármester.  

Horváth Tamás, a kanizsai futsalcsapat ügyvezető tulajdonosa és két játékos is bejárta az épületet.

 – Kicsit meg vagyunk hatódva, a srácok és én is, mert nagyon vártunk erre, hogy legyen egy ilyen komplexum, ami megnöveli a csapat teljesítményét, hiszen nem mindegy, milyen körülmények között készülünk, illetve játszunk. Az MLSZ futsal szakosztályának vezetőjével arról is beszéltünk, hogy akár kupadöntőt, válogatott meccset is lehet itt rendezni.  De mi abban is gondolkodunk, hogy szlovén, horvát, osztrák és akár olasz vagy szerb csapatok részvételével többnapos kupát is szervezzünk. Ez itt egy helyszínen, de két pályán tökéletesen megoldható – mutatott rá a sportszakember.

 

 

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. december 18., Szerda

Mi is a város valódi érdeke?

Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.


2024. december 17., Kedd

Van pénz lóvéra

Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.


Mégis van pénz a Kanizsa Aréna üzemeltetésére

Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.


Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.


2024. december 12., Csütörtök

A digitális eszközök ajtót nyitnak a világra pár kattintással

30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában. 


Ki végzi januártól a szemétszállítást Nagykanizsán?

Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.


2024. december 10., Kedd

Menczer Tamás: muszáj volt tükröt tartanom!

Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.


2024. december 05., Csütörtök

Csőtörés miatt beszakadt az úttest a Csengery utcában

A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.


2024. december 01., Vasárnap

Nemzeti konzultáció: a kollektív bölcsesség jegyében

Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.


2024. november 25., Hétfő

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Az összes FB-helyet maguknak osztották le.


2024. november 22., Péntek

Adóemeléssel indítja ciklusát Horváth Jácint

Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.


Idén is gyűjtik az ajándékokat

Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.


2024. november 21., Csütörtök

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.


2024. november 19., Kedd

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.


Újborokat értékeltek

Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+