Fodor Csabáék kilátástalan helyzetbe sodorták a létesítményt (Fotó: Gergely Szilárd)
Ideje lenne megszüntetni a Kanizsa Arénát üzemeltető cég végelszámolását és menteni a menthetőt – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője.
Mint arról szerdán beszámoltunk: a végelszámolás alatt lévő cég a helyi rendelet értelmében egy fillér támogatást sem kaphat az önkormányzattól, sőt az eddig kifizetett támogatást is vissza kell fizetnie a Kft.-nek. Mindez azt is jelenti, hogy a Kanizsa Arénát a jelenlegi feltételek mellett nem lehet tovább üzemeltetni.
– A végelszámolásról a Fodor Csaba vezette Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakciója döntött, ők sodorták – politikai bosszúból – ilyen kilátástalan helyzetbe a Kanizsa Arénát – mutatott rá Szabó Szilárd, aki hozzátette: a létesítményt üzemeltető cég jelenleg közüzemi számlákat, béreket sem tud fizetni, de a bérleti szerződéssel rendelkezők működését is veszélyezteti ezzel az ÉVE.
– Az egyetlen helyes lépés most az lenne, ha Fodor Csaba belátná, hogy ismét elhibázott döntést hozott a frakciója. Ha az ÉVE visszavonná a cég végelszámolását, akkor lehetne forrást biztosítani a Kanizsa Aréna számára. A kérdés csak az, hogy az ego vagy a józan ész kerekedik felül az ÉVE-frakció tagjaiban? - mondta el végül Szabó Szilárd.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.
A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.
Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.
Tabudöntögetés a Polgári Est keretében.
A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.
November 12-én, kedden 17 órakor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület programsorozata.
November a helyi tehetségtámogatás hónapja.
Új elnöke van a környező kistelepüléseket tömörítő szervezetnek.
Bedő György a nagykanizsai közgyűlés új tagja, aki Bata Hajnalka helyét veszi át a Fidesz-frakcióban.
Kanizsai képzőhelyek mutatkoznak be a Kanizsa Arénában.