Balogh László: a jogsértés miatt 1 millió forintos bírságot szabtak ki a Vízműre (Fotó: Gergely Szilárd)
A Vízműnek nem volt jogalapja érvénytelenné nyilvánítani a Petőfi utcai víztorony külső homlokzati felújítására kiírt közbeszerzést - állapította meg a közbeszerzési döntőbizottság. A jogsértés miatt 1 millió forintos bírságot szabtak ki a szolgáltatóra.
Minderről Balogh László polgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit. Mint emlékeztetett: a Fodor Csaba vezette Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciója addig húzta az időt az 588 millió forintos kormányzati támogatás felhasználása kapcsán, hogy komoly időzavarba kerültek.
Minden bizonnyal ők maguk is érzékelték, hogy nem sikerül a teljes összeget felhasználni, ezért az utolsó utáni pillanatban a víztorony homlokzati felújítását elindították, erről egyébként az ÉVE sajtótájékoztató keretében számolt be - szögezte le a polgármester, aki hozzátette:
a beruházásra azt a 142 millió forintot jelölték meg fedezetként, amiről később Fodor Csaba és társai azt állították, hogy nem is lehetett volna felhasználni.
Az önkormányzat a közbeszerzés kiírásával és lebonyolításával a Vízművet bízta meg, ám a szolgáltató - hiába érkeztek érvényes ajánlatok - a fedezet hiánya miatt érvénytelenné nyilvánította a pályázatot.
Mint kiderült: a Vízmű ezt nem tehette volna meg, az ő feladatuk az érvényes árajánlatok továbbítása lett volna az önkormányzat felé - fogalmazott Balogh László, aki jelezte:
erős a gyanú, hogy az ÉVE nem is akarta megvalósítani a beruházást, de, hogy ez ne okozzon általános felháborodást, inkább egy érvénytelen közbeszerzés mögé bújtak.
Balogh László rámutatott: az ÉVE rendszeresen kibújik a felelősség alól, nem ismerik el, ha hibáznak, rossz döntéseket hoznak, helyette mindig a körülmények áldozatának állítják be magukat. A polgármester végezetül azt a kérdést tette fel: miként várható az ÉVE-től a felelős városvezetés, ha egyetlen ember sincs a frakciójukban, aki fel merné vállalni a döntések következményeit?
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.