Lázár János: megépítjük a déli elkerülőt Kanizsán (Fotó: Zalakocka)
Megépítjük a déli elkerülő utat és kétszer két sávos gyorsforgalmi úttal kötjük össze Nagykanizsát és Zalaegerszeget - jelentette be csütörtökön Lázár János építési és közlekedési miniszter a dél-zalai városban tett látogatása során, melynek keretében rögtönzött sajtótájékoztatót tartott.
Lázár János a Deák téren tartott rövid sajtótájékoztatója során szólt a június 9-i választások tétjéről. Mint mondta: ahhoz, hogy Magyarország a jövőben is kimaradjon a háborúból és folytatni tudja a béke politikáját az kell, hogy minél többen szavazzanak a Fidesz-KDNP uniós listájára.
- Ahhoz, hogy Nagykanizsán is végre béke legyen, Balogh Lászlóra és csapatára kell szavazni - szögezte le a miniszter, aki hozzátette:
régóta ismeri és tiszteli Balogh László polgármestert, aki az egyetlen ember a kanizsai politikában, aki képes békét teremteni.
A miniszter szerint Balogh László és csapata képes együttműködni a kormánnyal (Fotó: Zalakocka)
- Ha a kanizsaiak úgy érzik, hogy az elmúlt években nem úgy mentek a dolgok, ahogy az elvárható lett volna, akkor azért a várost irányító baloldali többség tehető felelőssé. Ha viszont Gyurcsány Ferenc helyi embere lesz a polgármester, akkor ő továbbra is harcolni akar majd a kormánnyal. A kanizsaiaknak ezért azt a felelősségteljes döntést kell meghozniuk, hogy marakodás helyett a gyarapodás kerüljön a fókuszba.
Balogh László és csapata képes együttműködni a kormánnyal és ez fejlődést hozhat a város számára.
A miniszter szólt két, Nagykanizsa számára fontos fejlesztésről is. Mint azt leszögezte: mind a déli elkerülő utat, mind pedig a Nagykanizsa és Zalaegerszeg közötti 74-es út négysávosítását szeretné megvalósítani a kormány.
- Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és Balogh László polgármester elérte, hogy még ebben a ciklusban elkezdődhet a déli elkerülő út kivitelezési terveinek elkészítése, a közel 35 milliárd forintos beruházás újabb ipari területek feltárását és a belvárosi forgalom tehermentesítését szolgálja - hangsúlyozta Lázár János. - Még ennél is jelentősebb beruházás lesz a Nagykanizsát és Zalaegerszeget összekötő 74-es út gyorsforgalmi úttá való fejlesztése.
Közlekedési miniszterként azt üzenem a zalaegerszegieknek, jobb ha megbarátkoznak azzal a gondolattal, hogy Budapestről a legrövidebb út Nagykanizsán át vezet majd Zalaegerszegre.
Másfelől az is meggyőződésem, hogy a két várost nem távolítani, hanem összekötni kell egymással, hogy úgynevezett ikervárosként a jelenleginél is nagyobb és hatékonyabb gazdasági övezet alakuljon ki Zalában - tette hozzá a miniszter.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.