A kocsiban jelentős anyagi kár keletkezett, de a benne ülők sérülés nélkül megúszták (A kép forrása: police.hu)
A vizes úttesten megcsúszott, és először a bal, majd a jobb oldali szalagkorlátnak ütközve, a forgalommal szemben, a leállósávon állt meg egy Maserati az M7-es autópálya 191-es kilométerszelvényénél. A Nagykanizsa irányából Budapest felé tartó 39 éves olasz sofőr és utasai nem sérültek meg, de a járműben jelentős anyagi kár keletkezett. A baleset pénteken, nem sokkal 18 óra előtt történt. A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott út-, időjárási- és látási viszonyoknak megfelelően-, a közlekedési szabályokat betartva, egymásra odafigyelve, körültekintően közlekedjenek, és vezessenek óvatosan.
(Forrás: police.hu)
A napokban Zalában több olyan esethez is riasztották a tűzoltókat, ahol a kiérkező egységek kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét.
Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.
Vasárnap délelőtt tíz órától délután négy óráig a kanizsai tűzoltóságon is várják a gyerekeket.
Lángolt egy autó a Teleki utcában.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
Autók koccantak Surdon.
A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.
Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A gyorshajtót többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott.
A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.
A katasztrófavédelem dolgozóinak ez munkaszüneti nap. Az ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel országszerte, így Kanizsán is.
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a férfi ellen.