Kék hírek - 2020. augusztus 14., Péntek
#baleset #forgalom #gyorshajtás #közlekedési morál #statisztika #rendőrség

Javult a közlekedési morál az utakon

Javult a közlekedési morál az utakon

(A kép forrása: pexels.com)

Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset a magyar közutakon és külföldön is - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője az M1 aktuális csatornán.

Berzai Zsolt közölte: ilyenkor sokkal többen ülnek autóba, feltorlódhat a forgalom, ugyanakkor az időjárás, a nagy meleg is hatással van az emberek szervezetére. Problémát okoz a gyorshajtás is, pedig valójában a magyar viszonyok között nem éri meg túllépni a sebességet, hiszen a kis távolságok miatt csak perceket lehet nyerni ezzel.

Kitért arra is, hogy tapasztalataik szerint a közlekedési morál javult az elmúlt időszakban Magyarországon. Ez a sűrűbb ellenőrzéseknek is köszönhető, illetve az olyan új módszereknek, mint a civil autókból történő figyelések, mérések.

Kiemelte, bár szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne halálos baleset, összességében csökkent a számuk: idén eddig 80-nal kevesebb történt, mint 2019 azonos időszakában. A koronavírus-járvány alatt lényegesen csökkent a közúti balesetek száma.

„Az irány jó, valami elindult, de ameddig egyetlen ember is értelmetlenül életét veszti a közutakon - úgy, hogy az megelőzhető lett volna - addig még van mit tenni” - hangsúlyozta.

Évente Magyarországon átlagosan 600-an halnak meg közlekedési balesetben, és a rendőrség azt szeretné elérni, hogy ez a szám 500 alá csökkenjen.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2024. november 28., Csütörtök

Ököllel zúzta be az autó szélvédőjét

Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.


Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.


2024. november 19., Kedd

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség

A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.


2024. november 12., Kedd

Bement a lángokban álló lakásba a rendőr, hogy kihozza a 78 éves asszonyt

Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.


2024. november 10., Vasárnap

Kiégett egy lakás a Rózsa utcában

A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.


2024. november 08., Péntek

Hurokkal mentek vaddisznóra, de ők kerültek kelepcébe

Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.


Sebességrekord, rekordbírság

Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.


2024. november 07., Csütörtök

Ezt a férfit keresi a rendőrség

A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.


2024. október 25., Péntek

Jól szerepeltek a zalai lépcsőfutók

Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.


2024. október 15., Kedd

Megöltek egy 2 éves gyereket Zákányban

A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.


2024. október 13., Vasárnap

Tizennyolc sérültje van az Alsónemesapátinál történt balesetnek

A 76-os főúton egy személyautó és egy autóbusz frontálisan ütközött.


Ágvágásból lövések

A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki gázpisztollyal ijesztegette a szomszédját.


2024. október 03., Csütörtök

Több mint egymilliárd forint értékű csempészett dohányt foglaltak le Zalában

A két férfit a Zala Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta, cselekményük miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.


Fokozott rendőri ellenőrzés vasárnap

Az ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása, továbbá a közrend, a közbiztonság fenntartása.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+