(A kép forrása: police.hu)
Súlyos sérülést szenvedett az egyik jármű utasa a 7-es főúton történt balesetben, a nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy 50 éves szentgáli férfi közlekedett Peugeot teherautóval 2020. május 20-án délután a 7-es számú főúton, Zalakomár irányából Szőkedencs felé. A 187-es kilométernél a jármű vezetője jobbra lekanyarodott egy földútra, majd megfordulási szándékkal balra kormányozta járművét, de figyelmetlensége miatt nem biztosított elsőbbséget a mögötte szabályosan közlekedő Opel típusú személyautónak, és összeütköztek. A baleset során mindkét jármű az árokba csapódott, a Peugeot a bal oldalára is borult, az Opelben hátul helyet foglaló utas súlyos sérüléseket szenvedett.
Az eljárás során a rendőrök a Peugeot sofőrjét közúti baleset okozása miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.
(Forrás: police.hu)
Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.
Vasárnap délelőtt tíz órától délután négy óráig a kanizsai tűzoltóságon is várják a gyerekeket.
Lángolt egy autó a Teleki utcában.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
Autók koccantak Surdon.
A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.
Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A gyorshajtót többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott.
A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.
A katasztrófavédelem dolgozóinak ez munkaszüneti nap. Az ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel országszerte, így Kanizsán is.
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a férfi ellen.
Csaknem megduplázódott az online térben elkövetett bűncselekmények száma.