Kék hírek - 2020. szeptember 28., Hétfő
#NAV #hamisítás

A látszat nem csal: ami hamisnak látszik, az is

A látszat nem csal: ami hamisnak látszik, az is

Illusztráció (A kép forrása: internet)

Idén sem tétlenkedtek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai: augusztusig majd 2 milliárd forint értékben mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt, csaknem 9 ezer liter mosószert, és sok más hamis terméket vontak ki a piacról.

Az elmúlt évekhez képest nagyságrendileg idén sem nőtt a hamis áru mennyisége, azonban némi átrendeződés látszik a piacon.

Míg 2019-ben az elektronikai cikkek másolatai mellett a kamuparfümök voltak a legnépszerűbbek, addig 2020-ra a hamis ruhák kerültek előtérbe.

Az augusztusig lefoglalt árumennyiség csaknem 2 milliárd forintos értékének háromnegyedét ez a termékkör tette ki. A jogtulajdonosok ezzel az összeggel károsultak volna, ha a hamis árut a kereskedők értékesítik.

A NAV célirányosan, a korábbi vizsgálati tapasztalatok, kockázatelemzések és nem ritkán bejelentések alapján ellenőriz, emellett folyamatosan keresi a hamis árut a közterületeken, piacokon, üzletekben, közutakon, határátkelőhelyeken és a reptéren is. A hamisítás visszaszorítása a piacok tisztulásán és a tisztességes kereskedők védelmén túl a vásárlók érdekeit is szolgálja.

Hamisítással még mindig sokan próbálkoznak, hiszen a gyengébb minőség ellenére is sokan keresik a nagy cégek termékeinek jóval olcsóbb utánzatát, így minimális ráfordítással hatalmas profitra tehetnek szert az elkövetők. De nem lehet elégszer hangsúlyozni:

az ismeretlen forrásból származó, ellenőrizetlen termék potenciális veszélyforrás.

Nincs elegendő információ a gyártás körülményeiről, sem a felhasznált összetevőkről, amik gyakran nem megfelelő minőségűek, sőt az egészségre ártalmasak akár életveszélyesek is lehetnek.

(Forrás: nav.gov.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. március 25., Hétfő

A letört visszapillantó esete Zalakomárban

A rendőrök a lakosság segítségét kérik.


2024. március 20., Szerda

Gyermekpornográfia miatt ítéltek el egy férfit Keszthelyen

12 évesnél fiatalabb lányokról szerzett pornográf felvételeket, egyikükről az osztálytársaknak is továbbított videókat.


2024. február 21., Szerda

Fővárosi droglaborokat is felszámoltak a zalai rendőrök

A lefoglalt kábítószer piaci értéke meghaladja az 50 millió forintot.


2024. február 17., Szombat

Letartóztatta a bíróság az Iharosberényben rendőrökre támadó férfit

A gyanúsított esetében fennállt a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye.


2024. február 04., Vasárnap

Szekrénybe zárta magát, de megúszta

Letenyén okozott riadalmat szülei számára egy kisgyermek.


2024. január 19., Péntek

2024. január 17., Szerda

Féltékenységből felgyújtotta barátnője házát egy nagykanizsai férfi

A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden elrendelte a férfi letartóztatását.



2024. január 15., Hétfő

Tréleren szállított autóban rejtették el a csempészcigarettát

A járművet Csörnyeföldnél ellenőrizték a pénzügyőrök.


2024. január 04., Csütörtök

Hamisított orvosi vények miatt emeltek vádat egy férfi ellen

A vádlott férfi egy nagykanizsai gyógyszertárban kísérelt meg két hamisított recepttel gyógyszerhez jutni, de a gyógyszertári asszisztens gyanút fogott.

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+