A nő a Balatoni úton lévő gyalogátkelőhelyet a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebességet némileg meghaladva közelítette meg (Fotó: archív, MTI/Varga György)
Egy év fogházbüntetésre ítélt a Nagykanizsai Járásbíróság nem jogerősen egy többgyermekes nőt, aki autójával még 2018-ban a zebrán elgázolt egy anyát és annak négyéves fiát, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
A Zalaegerszegi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a most 50 éves vádlott 2018 áprilisában, esti szürkületben, de jó látási viszonyok mellett haladt autójával Nagykanizsán, két kisgyermekkel a hátsó ülésen. A gépkocsi a biztonságos közlekedésre többszörösen alkalmatlan volt: hiányzott a jármű belső visszapillantó tükre, a hátsó gumik kopottak voltak, a hátsó kerekek pedig nem voltak fékezhetőek.
A nő a Balatoni úton lévő gyalogátkelőhelyet a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebességet némileg meghaladva közelítette meg, és későn észlelte, hogy egy házaspár a kisgyermekével együtt halad át a zebrán. A kocsival elütötte az anyát és annak négyéves gyermekét, majd megállás nélkül továbbhajtott.
A gázoló megállás nélkül hajtott tovább (Fotó: archív, MTI/Varga György)
A gyermeknél a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság, központi idegrendszeri működészavar és végtagi bénulás alakult ki, édesanyja többszörös végtag- és koponyatörést szenvedett.
A Nagykanizsai Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és közúti baleset okozásának vétsége miatt - az egészségügyi adatok védelme érdekében zárt tárgyalást követően - egy év fogházbüntetésre ítélte az autóvezetőt, akit emellett három és fél évre eltiltott a járművezetéstől. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy a nőt már büntették közlekedési szabálysértés miatt, de enyhítő ok volt, hogy több gyermeket nevel és időközben jelentősen megromlott az egészségi állapota.
Az indokolásban elhangzott: a vádlott a közlekedésre alkalmatlan autójával a bent ülő két kiskorú gyermekét is veszélyeztette, a balesetet pedig a KRESZ előírásait többszörösen is megszegve okozta. A szakértő szerint megfelelő műszaki állapotú autóval és alacsonyabb sebességgel elkerülhető lett volna a gázolás.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész, valamint a vádlott és a védője egyaránt háromnapos gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezésre.
A napokban Zalában több olyan esethez is riasztották a tűzoltókat, ahol a kiérkező egységek kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét.
Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.
Vasárnap délelőtt tíz órától délután négy óráig a kanizsai tűzoltóságon is várják a gyerekeket.
Lángolt egy autó a Teleki utcában.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
Autók koccantak Surdon.
A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.
Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A gyorshajtót többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott.
A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.
A katasztrófavédelem dolgozóinak ez munkaszüneti nap. Az ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel országszerte, így Kanizsán is.
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a férfi ellen.