Illusztráció (A kép forrása: Pexels)
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. január 11. és 22. között az autószerelőket, valamint az autóalkatrész-üzleteket ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését, a foglalkoztatottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a nyilvántartások szabályszerű vezetését vizsgálják. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
(Forrás: NAV)
Május 26-án, gyermeknap ismét kinyílnak a zalai tűzoltólaktanyák szertárkapui.
Zalakaros polgármestere kiáll a lánglovagok mellett.
A beavatkozásokhoz szükséges felszereltség és a kor kihívásainak megfelelő eszközök körének bővítését segíti a pályázat.
Mintegy ezer négyzetméteren égett a szemét.
A cellatársak az intézmény által rendelkezésükre bocsátott, valamint engedély nélkül tartott mobiltelefonjaikat és SIM-kártyáikat használták a bűncselekményhez.
Speedmarathon lesz az utakon április 19-én és 20-án.
A rendőrök kamerafelvétel segítségével két órán belül azonosították és elfogták azt a két férfit, akik súlyosan bántalmazták alkalmi ismerősüket.
Egy nő maradványai kerültek elő, a holttest helyét egy 21 éves zalaegerszegi férfi mutatta meg, akit korábban poligráffal vizsgáltak.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik.
12 évesnél fiatalabb lányokról szerzett pornográf felvételeket, egyikükről az osztálytársaknak is továbbított videókat.