(Képünk llusztráció)
Lerakódott korom égett egy nagykanizsai, Szentendrey Edgár utcai családi ház kéményében. A városi hivatásos tűzoltók a kémény tisztító nyílásán keresztül a felhalmozódott kormot és kátrányt eltávolították, az égést megszüntették. A tulajdonos figyelmét felhívták arra, hogy kéményseprői átvizsgálásig az égéstermék-elvezetőt ne használja.
2021-ből ugyan még csak 20 nap telt el, de a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére már kilenc, kéménytűzzel összefüggő jelzés érkezett. Lentiben a város hivatásos tűzoltói háromszor vonultak ilyen esethez, de a megye lánglovagjainak akadt dolga Milejszegen, Cserszegtomajon, Csömödérben, Nemesnépen és Nagykanizsán is. Gyors beavatkozásuknak köszönhetően egyik helyszínen sem történt komolyabb probléma.
Kéménytűz leginkább a szilárd tüzelést használó háztartásokban jelentkezik. A fűtési szezonban - a szén-monoxid-mérgezések mellett - éppen az ilyen jellegű tüzek kialakulása jelenti a legnagyobb veszélyt a lakók számára.
A kéményekben kialakuló tüzek alapvetően kétféle módon keletkeznek. A kémény belső felületén lerakódott korom izzik, vagy más esetben a kátrány gyullad meg. Mindkét esetben számolni lehet azzal, hogy az így kialakuló tűz az épületszerkezetekre átterjedve komoly károkat okozhat. Egy későn észlelt kéménytűz akár a teljes épület leégéséhez is vezethet.
A korom a tökéletlen égés mellékterméke, ami leginkább az égéshez szükséges levegő elégtelen utánpótlására vezethető vissza. Lényeges tehát, hogy a tüzelőanyag égetésének időtartama alatt mindvégig biztosított legyen a megfelelő oxigéntartalmú – azaz „friss” – levegő folyamatos utánpótlása. A korom fokozatos lerakódásával egyre szűkül a kémény belső áramlási keresztmetszete, ami még tovább rontja a megfelelő kéményhuzatot, így folyamatosan növekvő ütemű koromlerakódáshoz vezet. A koromlerakódás kátrányosodásához – azaz még komolyabb tűzveszélyhez – vezet, ha nem kellően száraz tüzelőanyaggal fűtünk. A kályha, vagy kandalló, és a tüzelő fűtő berendezéseket ne tekintsük szemetesnek!
A kazánnal, főként vegyes tüzelésű kazánnal felszerelt ingatlanban a kémények ellenőrzése mellett érdemes átvizsgáltatni magát a berendezést is (vízkőlerakódás, biztonsági szelep működőképessége, csapok, szelepek állapota, vegyes tüzelés esetén huzatszabályzó állapota stb.).
Zalában tavaly a magánháztartások mindössze 10-15 százalékában igényelték a kéményseprői szolgáltatást, amihez nyilván hozzájárult a pandémáis helyzet is. Ugyanakkor fontos, hogy a prevenció kulcsa a koromlerakódás minimalizálása, illetve a kémény rendszeres – indokolt esetben a jogszabályban meghatározottnál is gyakoribb – felülvizsgáltatása és tisztíttatása. A kéményseprői szolgáltatást igénybe venni sohasem késő! A katasztrófavédelem kéményseprő-ipari szerve elérhető a http://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ weboldalon és a 1818-as telefonszámon a 9.1-es menüben. Társasházak esetén a munkavégzés előtt kiértesítéssel közölt időpontban, sormunka keretein belül tervszerűen érkeznek a kéményseprők.
(Forrás: ZMKI)
Most terrorcselekmény fenyegetés elkövetése miatt felel a bíróság előtt.
Újabb embercsempész-ügy Dél-Zalában.
A gyors és hatékony beavatkozásnak köszönhetően semmilyen kár nem érte az ingatlanokat és az állatok is épségben megmenekültek.
Közlekedésrendészeti szakmai verseny: a vármegyei döntő győztese Both András rendőr főtörzsőrmester.
A hozzá csatlakozó állampolgárral igazi hétköznapi hősök voltak.
A megközelítőleg százötven négyzetméter alapterületű csarnok teljes terjedelmében ég.
Épp a rendőrök karjaiba szaladtak.
Drága gyorsulás volt, az már egyszer biztos.
Szerencsére, nem szenvedtek komoly sérülést a benn ülők.
A rendőröket fenyegette a többszörösen büntetett előéletű személy.
Kábítószer-termesztés miatt jogerősen elítéltek három zalai férfit – az elsőrendű vádlott 7 év fegyházbüntetést kapott.
Három hónap alatt 66 lakástűznél avatkoztak be a tűzoltók.
Az idei akció különlegessége, hogy ezúttal a lakosság dönthette el, hol jelenjenek meg a traffipaxok.
Személyi sérülés nem történt.
Csapó János Istvánt szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt keresik.