Várakozó autósok az M7-es autópályán a magyar-horvát határátkelő előtt, Letenyénél (Archív, fotó: MTI/Varga György)
A koronavírus-járványtól függetlenül idén nyáron is jelentős turistaforgalomra kell számítaniuk hétvégenként a Horvátországba utazóknak vagy onnan érkezőknek - hívta fel a figyelmet szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK).
Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint, a korábbi évek tapasztalatai alapján - függetlenül a világjárvány kialakulásától - az idén is a turistaforgalom jelentős növekedésével lehet számolni a nyári hónapokban. Különösen a horvátországi turnusváltások idején, vagyis péntektől hétfőig a letenyei határátkelőhelyeken alakulhat ki jelentős várakozási idő.
A várakozások elkerülése érdekében alternatív útvonalként javasolja a rendőrség az Isztria irányába tartóknak, hogy az M7-es, majd M70-es autópályán, Szlovénián keresztül utazzanak. Horvátország déli részére nemzetközi személyforgalomban az M6-os autópályán, az udvari határátkelőhelyen keresztüli utazást ajánlják, de a magyar állampolgárok a barcsi közúti határátkelőt is igénybe vehetik.
(Archív, fotó: MTI/Varga György)
Akik Letenyén keresztül igyekeznek Horvátországba vagy onnan haza,
az autópályán lévő határátkelő helyett személyforgalomban, a gyorsabb határátlépés érdekében választhatják a közeli közúti határátkelőhelyet is.
A rendőrség arra is figyelmeztet, hogy indulás előtt mindenki tájékozódjon a célországban érvényben lévő utazási feltételekről, vagyis a szállásról szóló regisztrációs igazolás meglétéről, valamint a koronavírussal összefüggő beutazási szabályokról, és ellenőrizzék az úti okmányok érvényességi idejét. Magyar állampolgárok továbbra is
érvényes személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy kártya formátumú ideiglenes személyi igazolvánnyal léphetik át a magyar-horvát határt.
Az MTI érdeklődésére a ZMRFK közölte azt is: az Adriai-tengerre igyekvők körében legnépszerűbb két letenyei határátkelőt 2020-ban összesen 2,033 millió vették igénybe - köztük 454 ezer magyar állampolgár -, míg a koronavírus-járvány előtti évben, 2019-ben még 5,531 millió volt az átlépők száma, közülük csaknem 1,474 millió volt magyar.
Civilek tartották vissza a rendőrök kiérkezéséig azt a férfit, aki kukákat borogatott és gépkocsit rongált meg Nagykanizsán.
Az ügyészség a férfivel szemben pénzbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.
A nagykanizsai rendőrök egy óra alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki két embert is bántalmazott, hogy pénzhez jusson.
Kanizsán tegnap jelzett a készülék.
Sokan csodálkozva fogadják, hogy a mérgező gáz a nyári melegben is potenciális veszélyt jelent.
A 25 éves férfi szerelemféltés miatt leégette a barátnője házát.
A rendőrség az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.
A nagykanizsai rendőrök beazonosították és elfogták azt a nőt, aki egy üzletből több árut próbált meg ellopni.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Korábban főosztályvezetőként, illetve intézményvezetőként pénzt fogadtak el gyógyászati segédeszközök forgalmazójától.
A lakóautót elsőként Harley, a cigaretta- és kábítószerkereső kutya szimatolta körbe, majd néhány perccel később már jelzett is az egyik oldalsó rekesznél.
2020 nyarától Nagykanizsa belvárosában engedély nélkül folytattak üzletszerű pénzváltási tevékenységet, egyiküket emiatt időközben el is ítélték.