Kék hírek - 2021. július 24., Szombat
#néma segélykiáltás #jelzés #segítségkérés #rendőrség

Néma segélykiáltás

Néma segélykiáltás

Silent signal for help - a néma segélykiáltás egyetemes kézmozdulata (A kép forrása: Wikipedia)

A magyar köztudatba a rendőrség egy olyan, nemzetközi porondon feltűnt segítségkérő jelzést vezet be, amellyel a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek akár némán is jelezni tudják, hogy veszélyben vannak, olvasható a police.hu-n.

A segélykérő kézmozdulatot bárki használhatja arra, hogy figyelmeztessen másokat (beleértve az esetleg közelben tartózkodó rendőrt), azonnali segítségre van szüksége, azonban körülményei – például fenyegetettség – miatt telefonon vagy egyéb módon nincs lehetősége rendőri segítséget kérni.

A mozdulat Kanadából indulva hódította meg a világot, és már Magyarországon is elkezdett terjedni a közösségi médiában. A magyar rendőrség számára ugyanakkor nem csupán egy új segítségkérő módszerről van szó, hanem az általa kifejtett nevelő hatásról is, amely megtanítja embertársainkat arra, hogyan figyeljünk egymásra, hogyan vegyük észre a bajbajutottakat magunk körül a rohanó világban, és hogyan nyújtsunk segítséget csendben a megfélemlítettek biztonságát védve. Megtanítja a társadalom tagjait vigyázni a másikra, védeni egymást, ébernek lenni. Kialakul a cselekvő emberbarátság példája, általa a tudatosság felerősödik, ezért is különlegesen fontos a magyar rendőrség számára az egységes segélykérő mozdulat magyarországi bevezetése.

Mivel az áldozatok a bántalmazó előtt sokszor nem tudják/akarják vállalni a segítségkérés tényét, a rendőrség előtt azonban a látencia miatt jelzés nélkül többnyire ismeretlenek maradnak az ilyen jellegű bűncselekmények, a bántalmazottaknak lehetősége van egy új eszköz használatára, a néma segítségkiáltásra, amivel a kiszolgáltatott helyzetükben is segítő jobbot remélhetnek a társadalomtól, a rendőrségtől.

Készült egy animáció a kézmozdulat helyes használatáról, emellett azonban az is nagyon fontos, hogy a társadalom tagjai felismerjék azt, és megtegyék a szükséges lépeseket.

Amennyiben ilyen néma segítségkérést tapasztal, hívja a 112-t, és lehetőség szerint adja meg a következő információkat a hívásfogadó részére:

  • a bejelentő neve, telefonszáma;
  • hol tapasztalta a segélykérést (helyszín);
  • hogyan tapasztalta a segélykérést (mi történt, kinek van szüksége segítségre, kivel volt egy társaságban a segélykérő);
  • felmerül-e közvetlen életveszély;
  • látja-e még a segélykérőt (ha nem, akkor merre távozott);
  • személyleírás a segélykérőről és a vele tartózkodó további személy(ek)ről.

Még érdekes lehet ...


2024. november 28., Csütörtök

Ököllel zúzta be az autó szélvédőjét

Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.


Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.


2024. november 19., Kedd

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség

A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.


2024. november 12., Kedd

Bement a lángokban álló lakásba a rendőr, hogy kihozza a 78 éves asszonyt

Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.


2024. november 10., Vasárnap

Kiégett egy lakás a Rózsa utcában

A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.


2024. november 08., Péntek

Hurokkal mentek vaddisznóra, de ők kerültek kelepcébe

Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.


Sebességrekord, rekordbírság

Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.


2024. november 07., Csütörtök

Ezt a férfit keresi a rendőrség

A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.


2024. október 25., Péntek

Jól szerepeltek a zalai lépcsőfutók

Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.


2024. október 15., Kedd

Megöltek egy 2 éves gyereket Zákányban

A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.


2024. október 13., Vasárnap

Tizennyolc sérültje van az Alsónemesapátinál történt balesetnek

A 76-os főúton egy személyautó és egy autóbusz frontálisan ütközött.


Ágvágásból lövések

A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki gázpisztollyal ijesztegette a szomszédját.


2024. október 03., Csütörtök

Több mint egymilliárd forint értékű csempészett dohányt foglaltak le Zalában

A két férfit a Zala Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta, cselekményük miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.


Fokozott rendőri ellenőrzés vasárnap

Az ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása, továbbá a közrend, a közbiztonság fenntartása.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+