(A kép forrása: police.hu)
Egy 28 éves murakeresztúri férfi közlekedett 2021. június 6-án 19 óra 16 perckor Murakeresztúr lakott területén kívül, a Táncsics út meghosszabbításában lévő földes, kavicsos úton egy személygépjárművel. Amikor földes út és a 60-as számú Szentlőrinc Murakeresztúr vasútvonal szintbeli kereszteződéséhez ért, figyelmetlensége miatt nem észlelt egy személyvonatot és az átjáróba hajtott, majd a vonat az autó jobb hátsó sarkának nekiütközött. Az ütközés erejétől a személygépkocsi a vasúti töltés melletti vízelvezető árokba csapódott. A balesetben az autóvezető és 29 éves utasa megsérültek.
A 28 éves férfit a rendőrök vasúti közlekedés biztonsága ellen elkövetett vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.
(Forrás: police.hu)
A napokban Zalában több olyan esethez is riasztották a tűzoltókat, ahol a kiérkező egységek kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét.
Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.
Vasárnap délelőtt tíz órától délután négy óráig a kanizsai tűzoltóságon is várják a gyerekeket.
Lángolt egy autó a Teleki utcában.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
Autók koccantak Surdon.
A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.
Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A gyorshajtót többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott.
A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.
A katasztrófavédelem dolgozóinak ez munkaszüneti nap. Az ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel országszerte, így Kanizsán is.
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a férfi ellen.