Sipos Kíra örömmel vette tudomásul, hogy rajzával ő lett az óvodások korcsoportjában az első helyezett (Fotó: ZMKI)
Személyesen keresték fel a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (ZMKI) munkatársai a napokban azokat az óvodásokat és iskolásokat, akik az Országos Tűzmegelőzési Bizottság (OTB) 2021-es alkotói pályázatára pályaműveket nyújtottak be. A nyertes megyei alkotásokat a ZMKI az országos versenyre is felterjesztette.
Az OTB immáron nagy múltra visszatekintő felhívásának célja az volt, hogy az óvodások és az iskolások a kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a tűzoltók izgalmas és egyben kihívásokkal teli világát. A pályázaton az alkotások központi témája a tűzmegelőzés volt. Ezt a tűzoltó hivatás megjelenítésével, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem jelentőségét hangsúlyozó művel lehetett bemutatni. A gyerekek négy korcsoportra bontva küldhettek alkotásokat: az ovisok mellett a 6-10 éves (1. korcsoport), a 11-14 éves (2. korcsoport), valamint a 15-18 évesek (3. korcsoport).
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra ezúttal – az október 15-i határidőig – összesen 144 pályamű érkezett, a legtöbbet a 6-10 évesek korcsoportúak küldték. Általánosságban elmondható, hogy nagyon kreatív alkotásokat készítettek a pályázók. Az ítészeknek éppen ezért nem volt egyszerű dolguk, de miután megszülettek az eredmények, Bajsz András tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő és Farkas Eszter tűzoltó főhadnagy személyesen keresték fel a díjazottakat szerdán és csütörtökön.
A Nagykanizsa Központi Óvoda Pipitér Tagóvodájának ovisa, Sipos Kíra megszeppent ugyan egy picit, de nagy örömmel vette tudomásul, hogy az ő gyönyörű rajza lett az óvodás korcsoport első helyezettje.
A tűzoltók Kanizsa mellett jártak Zalalövőn, Lentiben és Zalaegerszegen is.
(Forrás: ZMKI)
Az áruk kereskedelmi forgalomba kerülése esetén több mint 68 millió forint vagyoni hátrány érte volna a jogtulajdonosokat.
Országszerte 268 oktatási intézményben voltak ma bombariadók.
Beck Roland mindössze 0,6 másodperccel csúszott le a dobogóról.
Január 15-én 0 órától január 20-án 24 óráig Zala vármegye teljes közigazgatási területén számíthatunk fokozott rendőri jelenlétre.
Autótűz tragédiával a nagykanizsai Tesco parkolóban
Ha már megtörtént a baj, tűzoltással csak akkor próbálkozzunk, ha azzal a testi épségünket nem veszélyeztetjük.
Az egyenruhások a vármegye útjain alkoholszondás ellenőrzést is végeztek, amely során tíz esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.
Zalában már több mint 80 helyszínre riasztották idén a tűzoltókat a „csendes gyilkos” felbukkanása miatt
A zalai rendőrök keresik a 16 éves nagykanizsai fiút.
A rendőrségi akció 2025. január 2-án 24 óráig tart.
Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.
A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.
A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.