(A kép forrása: police.hu)
A nyomozás adatai alapján egy 37 éves tótszerdahelyi nő közlekedett egy személyautóval két utasával, 2021. december 3-án délután Tótszerdahelyen a Zrínyi Miklós utcában a Béke utca irányába. A jobb első ülésen a sofőr párja, egy 34 éves eszteregnyei férfi foglalt helyet, hátsó ülésen pedig közös ismerősük, egy 23 éves helyi nő utazott.
A szakítófélben lévő pár járművezetés közben vitába keveredett egymással, mire az anyósülésen utazó férfi indulatában átnyúlt a vezető felőli oldalra, és a kormányt hirtelen balra rántotta. Ennek következtében a sofőr elveszítette a járműve felett az irányítást, letért az úttestről, és egy hídfőnek, majd egy kerítésnek ütközött neki. A baleset okozásával megalapozottan gyanúsítható férfi ezt követően kiszállt a járműből, majd anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy valaki megsérült-e a balesetben, azonnal el is hagyta a helyszínt. A baleset következtében a jármű jobb hátsó ülésén utazó 23 éves nő könnyebben megsérült.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett, és segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 34 éves férfi ellen. A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.
(Forrás: police.hu)
Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.
A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.
A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.
Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.
A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.
Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.
Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.
Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.
A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.
A 76-os főúton egy személyautó és egy autóbusz frontálisan ütközött.
A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki gázpisztollyal ijesztegette a szomszédját.
A két férfit a Zala Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta, cselekményük miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.
Az ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása, továbbá a közrend, a közbiztonság fenntartása.