(Illusztráció: Unsplash)
Ahogy haladunk előre a fűtési szezonban, egyre többször fogjuk használni fűtőeszközünket, begyújtunk a kályhákba, kandallókba. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy akik eddig még nem ellenőriztették kéményeinket, ezt mindenképpen tegyék meg, és vegyék igénybe a kéményseprői szolgáltatást, ami magánszemélyek részére – ha otthonukba nincs bejegyezve gazdálkodó szervezet – ingyenes. A kéményseprő azonban csak akkor jön, ha előre időpontot egyeztetünk vele telefonon, vagy interneten keresztül.
Alapvető azonban, hogy szilárd tüzelésű fűtés esetén ne tekintsük szemetesnek a berendezéseinket. Azért, hogy ezzel elkerüljük a kéménytüzek, és vele együtt akár egy nagy kiterjedésű lakástűz lehetőségét. Ezért pedig a lakosság is sokat tehet.
Tudni kell, hogy a legcélszerűbben akkor járunk el, ha kizárólag kezeletlen (festék, lakk, pác, ragasztóanyag stb. mentes), légszáraz keményfát használjunk tüzelésre. Légszáraz a fa, ha 20% alatti a nedvességtartalma, amit úgy érhetünk el, hogy a tüzelésre szánt fát hasítva, fedett szellős helyen tároljuk 1,5 – 2 évig. Ugyanakkor az igazán megfelelő tűzifa nedvességtartalma leginkább 10-15% között van. Ezt mindenképpen tartsuk szem előtt! Érdemes tudni, hogy egy frissen kivágott fa tömegének a felét víztartalma adja, így attól is óva intünk mindenkit, hogy akár a saját udvarán, területén kivágott friss fával tüzeljen!
Az alacsony égési hőfok miatt a nedves fából felszabaduló gázok nem égnek el, hanem füst, korom és vizes kátrány keletkezik hő helyett. Ha sok kátrány rakódik le, elzárja a füst útját és akár halálos szén-monoxid-mérgezést okozhat, valamint a kémény anyagán átszivárog és megjelenik a lakásban bűzös barna foltok formájában. Ez néhány év alatt szétmarja a falazott kéményt, mely akár össze is dőlhet!
A tüzelőberendezéseket nem szabad túlterhelni, egyszerre sok fát rátenni. Ennek eredményeként nő az elégetlen gázok mennyisége, nő a korom-, kátrány-, szurokképződés, lerakódás a füstjáratokban. Begyújtásnál lehetőség szerint kerüljük a színes papírokat, újságokat!
Emellett pedig ügyeljünk arra, hogy a tűzre dobott háztartási hulladékok azon túl, hogy jelentősen szennyezik a környezetünket, károsítják egészségünket, könnyen életveszélyes állapotokat idézhetnek elő otthonunkban. Környezetünk védelme, egészségünk megóvása és a biztonságos fűtés érdekében kiemelkedő jelentőségű, hogy csak a tüzelőberendezésünkhöz használható tüzelőanyagokkal fűtsünk.
Sajnos akadnak olyanok is, akik - feltehetően a fűtési költségek csökkentése érdekében - kandallóban, cserépkályhában, vegyes tüzelésű kazánban vagy szenes kályhában égetik el a háztartásban felgyülemlett hulladékokat.
Szilárd tüzelésű fűtőberendezésben kizárólag papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen, száraz fahulladék égethető el! Amennyiben háztartási hulladékot dobunk a tűzre, úgy a tüzelőberendezés idő előtti tönkremenetelét is előidézhetjük, a szén-monoxid mellett egyéb igen mérgező gázok, gőzök, savhatások is keletkezhetnek, továbbá növekedhet a kéményjáratban (füstcsőben, de akár a tüzelőberendezésben is) a lerakódás, ami kéménytüzet, valamint a rendszer idő előtti tönkremenetelét és a biztonságos működés feltételeinek romlását eredményezi!
A kazánnal, főként vegyes tüzelésű kazánnal felszerelt ingatlanban a kémények ellenőrzése mellett érdemes átvizsgáltatni magát a berendezést is: vízkőlerakódás, biztonsági szelep működőképessége, csapok, szelepek állapota, vegyes tüzelés esetén huzatszabályzó állapota stb.
(Forrás: ZMKI)
Civilek tartották vissza a rendőrök kiérkezéséig azt a férfit, aki kukákat borogatott és gépkocsit rongált meg Nagykanizsán.
Az ügyészség a férfivel szemben pénzbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.
A nagykanizsai rendőrök egy óra alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki két embert is bántalmazott, hogy pénzhez jusson.
Kanizsán tegnap jelzett a készülék.
Sokan csodálkozva fogadják, hogy a mérgező gáz a nyári melegben is potenciális veszélyt jelent.
A 25 éves férfi szerelemféltés miatt leégette a barátnője házát.
A rendőrség az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.
A nagykanizsai rendőrök beazonosították és elfogták azt a nőt, aki egy üzletből több árut próbált meg ellopni.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Korábban főosztályvezetőként, illetve intézményvezetőként pénzt fogadtak el gyógyászati segédeszközök forgalmazójától.
A lakóautót elsőként Harley, a cigaretta- és kábítószerkereső kutya szimatolta körbe, majd néhány perccel később már jelzett is az egyik oldalsó rekesznél.
2020 nyarától Nagykanizsa belvárosában engedély nélkül folytattak üzletszerű pénzváltási tevékenységet, egyiküket emiatt időközben el is ítélték.