(Illusztráció: Pixabay)
November elején tűzhelyen felejtett étel miatt kisebb tűz keletkezett egy negyven négyzetméteres, nyári konyhaként funkcionáló melléképületben Tótszerdahelyen, a Petőfi Sándor utcában.
Mire a letenyei hivatásos és önkéntes tűzoltók a helyszínre értek, a lánggal égés megszűnt. Az egységek egy propánbutángáz-palackot kihoztak az épületből, a még izzó részeket pedig eloltották. Évente több alkalommal fordul elő megyeszerte, hogy a lakástulajdonosok főzés közben ételt felejtenek a tűzhelyen, közben pedig elalszanak, más munkálatba kezdenek, vagy éppen távoznak az ingatlanból. Ez a figyelmetlenség egyben komoly veszélyforrást is jelent, amit kis odafigyeléssel meg lehet előzni! Ne felejtsük, hogy elég egy apró figyelmetlenség ahhoz, hogy lakástűz legyen!
A jellemzően társasházi lakásokban előforduló hasonló esetek nagy részben többemeletes lakóépületekben keletkeznek, ahol a füst, tűz a lépcsőházat elárasztja és a többi lakóban nagy riadalmat kelthet. A tűzoltók ezekben az esetekben a zárt lakásba is behatolnak, annak érdekében, hogy minél előbb meg tudják fékezni a lángokat és azok ne okozzanak kárt a szomszédos lakásokban. Ugyanakkor az elmúlt időszakban, mint például Tótszerdahelyen, egyre gyakoribbá váltak a kisebb nyári konyhákban történő tűzesetek, amik legtöbb esetben csak a tűzoltóknak köszönhetően nem torkolltak tragédiába, vagy jelentősebb tűzesetbe.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is nyomatékosan kéri a megye lakosságát, hogy mindig győződjenek meg arról, hogy a készítendő étel a lakás elhagyását követően nincs kitéve hőhatásnak, és ellenőrizzék, hogy nem ég-e a gázláng, vagy a villanytűzhely kikapcsolt állapotban van. Ezzel komoly káresetektől, személyi sérülésektől óvhatjuk meg magunkat és embertársainkat is!
A konyhák igénybevétele jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban, éppen ezért tartsák észben, hogy a tűzhelyen és a sütőben lévő ételt soha ne hagyják őrizetlenül! Ellenkező esetben akár nagyobb kiterjedésű tűz is lehet belőle, s fontos tanács, hogy a felhevült, pattogzó olajat soha ne vízzel próbálják meg eloltani. Érdemes inkább fedőt tenni a készülő ételre, és kikapcsolni a berendezést. Nem árt odafigyelni a régi típusú gáztűzhelyekre sem!
Emellett célszerű és erősen ajánlott egy füstérzékelő készülék beszerzése! Ez ugyanis idejekorán felhívja a lakásban, házban élők figyelmét a bajra, abban az állapotában is, amikor még maga a tulajdonos is tud tenni a nagyobb probléma megelőzéséért.
Ha azonban komolyabb bajt észlelünk, akkor azonnal tárcsázni kell a 112-es segélyhívót és kérjék a tűzoltók segítségét.
(Forrás: ZMKI)
A nagykanizsai nyomozók egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A napokban Zalában több olyan esethez is riasztották a tűzoltókat, ahol a kiérkező egységek kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét.
Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.
Vasárnap délelőtt tíz órától délután négy óráig a kanizsai tűzoltóságon is várják a gyerekeket.
Lángolt egy autó a Teleki utcában.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
Autók koccantak Surdon.
A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.
Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A gyorshajtót többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott.
A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.