Kék hírek - 2022. december 06., Kedd
#baleset #Nagykanizsa Járásbíróság

Balesetet okoztak, majd elhagyták a helyszínt

Balesetet okoztak, majd elhagyták a helyszínt

(Illusztráció: Pixabay)

A Nagykanizsa Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a házaspárnak az ügyében, akik tolatás közben nekiütköztek egy kisbusznak.

A megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott feleségével (a II. rendű vádlottal) 2022. március 5-én egy rendezvényen vettek részt, ahonnét este 21 óra után távoztak és a nem messze parkoló autójukhoz mentek. Az I. rendű vádlott kocsija mellett másfél méterre parkolt egy kisbusz, amelynek vezetőülésében egy férfi, mellette egy nő foglalt helyet, míg a jármű mellett két férfi állt. A vádlottak beszálltak a kocsiba, majd az I. rendű vádlott kihajtott az útra, tolatni kezdett és figyelmetlensége miatt nekiütközött a kisbusz jobb oldalának, amelynek ezáltal bezáródott az ajtaja és odaszorította az éppen kiszálló nő jobb lábát a küszöbhöz. A férfi az ütközést észlelte, de ennek ellenére elhajtott. A kisbusz mellett álló két férfi a kocsi után futott és kiabáltak a vezetőnek, hogy álljon meg. A vádlottak a balesetet követően az éjszakát egy erdei földúton parkolva, a járműben töltötték és csak a hajnali órákban mentek haza.

Az I. rendű vádlott tettével segítségnyújtás elmulasztásának bűntettét valósította meg, ezért őt a bíróág 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől. A bíróság a II. rendű vádlottat - aki nem tett semmit annak érdekében, hogy házastársa ne hagyja el a helyszínt és a hatóságot sem értesítette a balesetről - segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt mondta ki bűnösnek és 120.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A büntetővégzés jogerős.

(Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék)

Még érdekes lehet ...


2024. november 28., Csütörtök

Ököllel zúzta be az autó szélvédőjét

Egy veszekedés után törte be ököllel a mozgásban lévő személygépkocsi szélvédőjét a 34 esztendős férfi.


Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

A 77 éves férfi negyven köbméternyi hulladékot halmozott fel egy ingatlanon.


2024. november 19., Kedd

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség

A sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről elhajtott.


2024. november 12., Kedd

Bement a lángokban álló lakásba a rendőr, hogy kihozza a 78 éves asszonyt

Rutsch Tamás törzsőrmester többszöri rúgással törte be a lángokban álló lakás ajtaját.


2024. november 10., Vasárnap

Kiégett egy lakás a Rózsa utcában

A tűzzel érintett otthonban egy idős ember tartózkodott, a mentők füstmérgezés miatt kórházba szállították.


2024. november 08., Péntek

Hurokkal mentek vaddisznóra, de ők kerültek kelepcébe

Még a bejelentés napján elfogtak a nagykanizsai rendőrök két orvvadászt, akik hurokkal ejtettek el vaddisznót.


Sebességrekord, rekordbírság

Extrém gyorshajtót mértek be Zalában, jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.


2024. november 07., Csütörtök

Ezt a férfit keresi a rendőrség

A 44 éves Varga Zsolt még augusztus közepén tűnt el Nagykanizsáról.


2024. október 25., Péntek

Jól szerepeltek a zalai lépcsőfutók

Nyakas Tamás tűzoltó őrmester, gépjárművezető kategóriájában a 11., míg Bartalos Attila címzetes tűzoltó törzsőrmester, beosztott tűzoltó a 9. helyen zárt.


2024. október 15., Kedd

Megöltek egy 2 éves gyereket Zákányban

A szemle és az elsődleges adatok alapján a 37 éves férfi miután végezhetett a kisfiával, öngyilkosságot kísérelt meg.


2024. október 13., Vasárnap

Tizennyolc sérültje van az Alsónemesapátinál történt balesetnek

A 76-os főúton egy személyautó és egy autóbusz frontálisan ütközött.


Ágvágásból lövések

A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki gázpisztollyal ijesztegette a szomszédját.


2024. október 03., Csütörtök

Több mint egymilliárd forint értékű csempészett dohányt foglaltak le Zalában

A két férfit a Zala Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta, cselekményük miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.


Fokozott rendőri ellenőrzés vasárnap

Az ellenőrzés célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása, továbbá a közrend, a közbiztonság fenntartása.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+