(Illusztráció: Pixabay)
Több alkalommal, összesen legalább száz kilogrammnyi kábítószert hozott be Magyarországra az a kamionos, akit megbízójával együtt a múlt hét végén tartóztattak le Zalában – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Pirger Csaba a Zalai Hírlap információját megerősítve elmondta: a 45 éves nagybánhegyesi kamionsofőr 2021 eleje óta dolgozott egy fuvarozócégnél, és ez idő tájt ismerkedett össze egy 44 éves gyulai férfival. Az ismerős azzal bízta meg, hogy alkalmanként 2000 euróért marihuánát csempésszen be Spanyolországról Magyarországra.
A sofőr esetenként 10-15 kilogramm marihuánát hozott be, az árut pedig az M0-s autópálya csepeli kamionos pihenőjében, illetve Gyulán adta át megbízójának. Nagyjából a tizedik alkalommal szállított kábítószert Magyarországra, amikor a múlt héten a letenyei határátkelőnél lebukott.
A kamion utasterében, a fekvőhely mögött elrejtve 15 csomagban összesen 16 kilogramm marihuánát, valamint egy csomagban egy kilogramm kokaint találtak és foglaltak le a hatóságok. A sofőr elismerte a bűncselekményt, illetve megnevezte megbízóját is, aki – miután Békés megyéből Zalába szállították – nem tett vallomást.
A Zala Megyei Főügyészség indítványára a két férfit a Zalaegerszegi Járásbíróság letartóztatta, mert feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, illetve kapcsolatba lépnének azokkal, akik a bűncselekményben még közreműködtek, ezzel pedig a bizonyítást veszélyeztetnék.
(Forrás: hirado.hu)
Civilek tartották vissza a rendőrök kiérkezéséig azt a férfit, aki kukákat borogatott és gépkocsit rongált meg Nagykanizsán.
Az ügyészség a férfivel szemben pénzbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.
A nagykanizsai rendőrök egy óra alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki két embert is bántalmazott, hogy pénzhez jusson.
Kanizsán tegnap jelzett a készülék.
Sokan csodálkozva fogadják, hogy a mérgező gáz a nyári melegben is potenciális veszélyt jelent.
A 25 éves férfi szerelemféltés miatt leégette a barátnője házát.
A rendőrség az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.
A nagykanizsai rendőrök beazonosították és elfogták azt a nőt, aki egy üzletből több árut próbált meg ellopni.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Korábban főosztályvezetőként, illetve intézményvezetőként pénzt fogadtak el gyógyászati segédeszközök forgalmazójától.
A lakóautót elsőként Harley, a cigaretta- és kábítószerkereső kutya szimatolta körbe, majd néhány perccel később már jelzett is az egyik oldalsó rekesznél.
2020 nyarától Nagykanizsa belvárosában engedély nélkül folytattak üzletszerű pénzváltási tevékenységet, egyiküket emiatt időközben el is ítélték.