Kék hírek - 2022. december 23., Péntek
#díjkitűzés #nyomravezetői díj #Nagykanizsa #rendőrség

Ki ismeri fel ezt a férfit?

Ki ismeri fel ezt a férfit?

(Fotó: police.hu)

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 200 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Nagykanizsán történt gépkocsifeltőrések elkövetőjének azonosítása és elfogása érdekében.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 20030/1806/2022. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt eljárást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 2022 novemberétől kezdődően Nagykanizsa város területén több alkalommal nyitott személygépkocsiból, és gépkocsik ajtóablakát betörve a járművekből készpénzt, okiratokat és egyéb tárgyakat tulajdonított el.

A rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlen elkövető 30 év körüli férfi, körülbelül 175 centiméter magas, vékony testalkatú, aki a bűncselekmények elkövetésekor sötét színű kötött sapkát, sötét színű félhosszú kapucnis kabátot, farmernadrágot, valamint sportcipőt viselt.

Az ügyben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 200.000 forint, nyomravezetői díjat tűzött ki. A nyomravezető díj összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Zala Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a keresett személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy hívja a 93/312-190-es telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a díjmentesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú” zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

(Forrás: police.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. március 25., Hétfő

A letört visszapillantó esete Zalakomárban

A rendőrök a lakosság segítségét kérik.


2024. március 20., Szerda

Gyermekpornográfia miatt ítéltek el egy férfit Keszthelyen

12 évesnél fiatalabb lányokról szerzett pornográf felvételeket, egyikükről az osztálytársaknak is továbbított videókat.


2024. február 21., Szerda

Fővárosi droglaborokat is felszámoltak a zalai rendőrök

A lefoglalt kábítószer piaci értéke meghaladja az 50 millió forintot.


2024. február 17., Szombat

Letartóztatta a bíróság az Iharosberényben rendőrökre támadó férfit

A gyanúsított esetében fennállt a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye.


2024. február 04., Vasárnap

Szekrénybe zárta magát, de megúszta

Letenyén okozott riadalmat szülei számára egy kisgyermek.


2024. január 19., Péntek

2024. január 17., Szerda

Féltékenységből felgyújtotta barátnője házát egy nagykanizsai férfi

A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden elrendelte a férfi letartóztatását.



2024. január 15., Hétfő

Tréleren szállított autóban rejtették el a csempészcigarettát

A járművet Csörnyeföldnél ellenőrizték a pénzügyőrök.


2024. január 04., Csütörtök

Hamisított orvosi vények miatt emeltek vádat egy férfi ellen

A vádlott férfi egy nagykanizsai gyógyszertárban kísérelt meg két hamisított recepttel gyógyszerhez jutni, de a gyógyszertári asszisztens gyanút fogott.

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+