(Illusztráció: Unsplash)
A Nagykanizsa Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki egy sörösüveget vágott a mellette elhaladó autónak, mert felbosszantotta az utasok lármázása.
A megállapított tényállás szerint a vádlott 2022 júniusában gyalogosan közlekedett Nagykanizsa belvárosában. Ugyanezen az útszakaszon ment gépjárművével a sértett, aki három személyt is szállított. Az autóban lévő utasok hangoskodására felfigyelt a vádlott, ami annyira felháborította, hogy a kezében tartott sörösüveget a közelében elhaladó autó felé dobta. A járművet eltalálta, aminek következtében a bal hátsó üvege betört. A szilánkok az utastérbe hullottak, azonban személyi sérülés nem történt.
A férfi ezzel a tettével közlekedés biztonsága elleni bűntettet és rongálás vétségét valósított meg, ezért őt a bíróság 216.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A vádlott a sértett személygépkocsijában keletkezett 74.000 forint kárt az eljárás során megtérítette.
A büntetővégzés jogerős.
(Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék)
A nagykanizsai nyomozók egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A napokban Zalában több olyan esethez is riasztották a tűzoltókat, ahol a kiérkező egységek kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét.
Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.
Vasárnap délelőtt tíz órától délután négy óráig a kanizsai tűzoltóságon is várják a gyerekeket.
Lángolt egy autó a Teleki utcában.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
Autók koccantak Surdon.
A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.
Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A gyorshajtót többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott.
A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.