Kék hírek - 2023. március 23., Csütörtök
#alkotói pályázat #füstérzékelő #tűzoltóság

A füstérzékelő életet menthet

A füstérzékelő életet menthet

(Forrás: Getty Images)

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2023-ben immáron tizedik alkalommal hirdette meg alkotói pályázatát az iskolások körében, ezúttal „A füstérzékelő életet menthet” címmel. Erre a 6-10 éves, a 11-14 éves, valamint a 15-18 éves korcsoportban tanulók küldhetnek be alkotásokat. A pályázat felmenő rendszerű, első körben területi szinten bírálják el a beérkezett műveket. A területi szinten első helyezést elért alkotások az országos versenyben vesznek részt.

A pályázat célja, hogy az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a lakástüzek megelőzését. A pályázaton az alkotások központi témája a füstérzékelő. Ezt a tűzoltó hivatás megjelenítésével, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem jelentőségét hangsúlyozó művel lehet bemutatni.

Az iskolások korcsoportonkénti kategóriái:
- szabadkézi rajz (A/3-as vagy A/4-as méretű ceruza, toll, tus, kréta, akvarell, pasztell kép vagy bármely más szabadkézi technikával készített alkotás, plakát)
- egyéb kézműves alkotás (bármilyen anyagból készített pl. papír, gyurma, agyag alkotás, legfeljebb 30×30×20 cm méretben)
- videó (30-60 másodperc hosszúságú film vagy animáció).

Az iskolás korcsoportban az alkotásokat egyénileg vagy csapatban lehet elkészíteni. Csapat nevezése esetén egy csapaton belül legfeljebb három, azonos korcsoportba tartozó gyermek vehet részt.

Az alkotásokat postai úton (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 54.) vagy e-mailen (zala.titkarsag@katved.gov.hu, videó esetén), előzetes egyeztetés után személyesen, a korcsoport és kategória megjelöléssel a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére kell megküldeni. Az alkotás leadásakor a letölthető adatlap/hozzájáruló nyilatkozatot is le kell adni az alkotáshoz rögzítve az alábbi adatok pontos kitöltésével: pályázó neve, életkora (a pályázatbeérkezési határidő napján betöltött életkor), kapcsolattartási e-mail cím, telefonos elérhetőség. 

A beérkezési határidő: 2022.április 21. 

A Zala vármegyei bírálóbizottság az iskolások pályázatai közül korcsoportonként, kategóriánként 3-3 alkotást díjaz, az első helyezett alkotások automatikusan részt vesznek az országos döntőben is. Az országos verseny nyertesei külön díjazásban részesülnek.

Az az iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb  iskola   2023” címet,   amely   együtt  jár   a   tűzoltóság  egyszeri,   az intézményben   tartandó  bemutatójával   (füstsátor,   tálcatűzoltás,   olajtűzoltás,   roncsvágás), és tűzvédelmi oktatás megtartásával.

(Forrás: ZMKI)

Még érdekes lehet ...


2023. május 26., Péntek

A Mura folyón át szállították a migránsokat

Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.


2023. május 24., Szerda

Gyereknapon Zalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak

Vasárnap délelőtt tíz órától délután négy óráig a kanizsai tűzoltóságon is várják a gyerekeket.


2023. május 23., Kedd

A műszerfal is megolvadt a lángoló autóban

Lángolt egy autó a Teleki utcában.


2023. május 16., Kedd

Pénztárcát loptak egy kanizsai áruházban

A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.


Két autó ütközött

Autók koccantak Surdon.


2023. május 14., Vasárnap

Tetten érték az édesszájú tolvajt

A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.


2023. május 10., Szerda

Védőszentjük előtt tisztelegtek

Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


2023. május 09., Kedd

Két óra alatt háromszor mértek be egy gyorshajtót Zalában

A gyorshajtót többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott.


2023. május 05., Péntek

Sniccerrel támadta meg szomszédját egy férfi Nagykanizsán

A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.


Magas szintű török állami elismerést kapott a HUNOR

Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.


2023. május 03., Szerda

Holnap lesz Szent Flórián napja

A katasztrófavédelem dolgozóinak ez munkaszüneti nap. Az ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel országszerte, így Kanizsán is.


Fia halálát okozta targoncájával egy zalai férfi

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a férfi ellen.


2023. április 30., Vasárnap

Kevesebb bűncselekmény, de több baleset történt tavaly Zalában

Csaknem megduplázódott az online térben elkövetett bűncselekmények száma.

#Nagykanizsa

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

2023. május 27. - Kanizsa

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

2023. május 26. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2023. május 25. - Érdekes

Teljes kapituláció

Teljes kapituláció

2023. május 25. - Kanizsa

Vasárnap gyereknap!

Vasárnap gyereknap!

2023. május 24. - Kanizsa

Szakítópróba

Szakítópróba

2023. május 24. - Kanizsa

Hatalmas bravúr a listavezető ellen

Hatalmas bravúr a listavezető ellen

2023. május 24. - Sport

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

2023. május 23. - Kanizsa

+