(A kép forrása: police.hu)
Kevesebb bűncselekmény, de több baleset történt tavaly Zalában. Még két évvel ezelőtt két gyilkosság, tavaly három emberölés történt a vármegyében, az embercsempészéssel kapcsolatos ügyek száma hétről tízre emelkedett.
Csaknem megduplázódott az online térben elkövetett bűncselekmények, elsősorban a csalások száma, 2022-ben 710 eset történt. A vármegyében tavaly 444 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset volt a 2021-es 385 után. Csaknem kétszer annyi volt a halálos balesetek száma, a múlt évben 23, ezekben 24-en haltak meg, és csaknem harmadával több baleset járt súlyos következményekkel.
Több mint száz eset a vármegyében – egyik otthonban sem volt füstérzékelő.
A hatósági eljárás megállapította, hogy a baleset a vezető figyelmetlensége miatt következett be.
A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja!
Ötszázezer forintjával és arany ékszereivel lettek gazdagabbak a csalók.
A zalai tűzoltókat naponta riasztják szabadtéri tüzekhez. Olyan is előfordult már, hogy 10-15 hektárt érintő lángokkal kellett felvenniük a küzdelmet.
A férfi a letenyei buszpályaudvaron balhézott.
Tizenhárom évig feküdt elrejtve a holttest – magyar férfit gyanúsítanak a pöchlarn-i gyilkossággal.
Összetettben a 14. helyet szerezték meg a Győrben megrendezett viadalon.
A szlovák rendszámú nyergesvontató az épület utcafronti falát teljesen bedöntötte.
Saját autója ütötte el a figyelmetlen tulajdonost.
A hangulat váratlan fordulatot vett, amikor egy vendég jelezte, hogy nem tetszik neki a repertoár, és arra kérte az előadókat, hogy változtassanak a műsoron.
Egy közlekedési mérnök is elismerően csettintene arra a kreatív járműre, amit egy 14 éves fiú épített Nagykanizsán: a Platán soron rollerezett, mögötte pedig egy házilag barkácsolt utánfutó gurult – gumipókokkal és gyorskötözőkkel rögzítve.