(A kép forrása: police.hu)
Két óra alatt háromszor is bemértek a rendőrök Zalában egy gyorshajtót, aki többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
A fényképes beszámoló szerint a nagy értékű terepjáró sofőrjét még április közepén először a 74-es főút 58-as kilométerénél mérték be, mert 90 helyett 159 kilométeres sebességgel száguldott. Nem egészen húsz kilométerrel távolabb, szintén a 74-es főúton 130 kilométerrel hajtott, majd nem sokkal később Bocskán harmadszor is lefotózták, ahogy a 60-as tábla ellenére 73 kilométerrel haladt.
A jármű üzembentartójára két esetben közigazgatási, egy esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki, de ezeken felül nyolc közúti közlekedési büntetőpontot is kapott.
(Forrás: MTI)
Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.
Vasárnap délelőtt tíz órától délután négy óráig a kanizsai tűzoltóságon is várják a gyerekeket.
Lángolt egy autó a Teleki utcában.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
Autók koccantak Surdon.
A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.
Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.
A katasztrófavédelem dolgozóinak ez munkaszüneti nap. Az ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel országszerte, így Kanizsán is.
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a férfi ellen.
Csaknem megduplázódott az online térben elkövetett bűncselekmények száma.
Csak tavaly mintegy harminc olyan esethez vonultak a zalai tűzoltók, ahol figyelmetlenség miatt megsérült a gázvezeték.