(Illusztráció, a kép forrása: katasztrofavedelem.hu)
Gyereknapra készülnek a tűzoltók. Vasárnap ismét kinyílnak a zalai tűzoltólaktanyák szertárkapui, hogy feledhetetlen élményt nyújtsanak kicsiknek és nagyoknak.
Délelőtt tíz órától várják az érdeklődőket a Nyitott szertárkapuk programhoz csatlakozó vármegyei hivatásos tűzoltó-parancsokságok, önkormányzati tűzoltóságok és katasztrófavédelmi őrsök, amelyek egészen délután négy óráig lesznek látogathatóak egyebek mellett Nagykanizsán, Letenyén és Zalakaroson.
Ezúttal is lesznek próbariasztások, bemutatók, speciális járművek, felszerelések, és adott esetben ezeket ki is lehet próbálni. Sőt, még tűzoltónak is be lehet majd öltözni. A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok mellett az önkéntes tűzoltó egyesületek is várják majd a legkisebbeket.
A több éve nagy népszerűségnek örvendő országos program nem titkolt célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz a civileket és a tűzoltókat azáltal, hogy ezen a napon az érdeklődők betekintést nyerhetnek a laktanyákban zajló mindennapokba, ezáltal megismerhetik a katasztrófavédelem egyik fontos szegmensét.
A napokban Zalában több olyan esethez is riasztották a tűzoltókat, ahol a kiérkező egységek kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét.
Egy Lengyelországban élő tunéziai férfi ellen emeltek vádat.
Lángolt egy autó a Teleki utcában.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
Autók koccantak Surdon.
A 33 éves férfi Muraszemenyén lovasított meg mézzel teli kaptárfiókokat.
Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A gyorshajtót többszörös bírságot és büntetőpontokat kapott.
A rendőrök az elkövetőt elfogták és kihallgatták súlyos testi sértés kísérlete miatt.
Két kanizsai tűzoltó is tagja volt a törökországi magyar mentőcsapatnak.
A katasztrófavédelem dolgozóinak ez munkaszüneti nap. Az ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel országszerte, így Kanizsán is.
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a férfi ellen.
Csaknem megduplázódott az online térben elkövetett bűncselekmények száma.