Ahol van, ott életet ment! (Illusztráció, a kép forrása: MTI)
Nemcsak télen okozhat bajt a szén-monoxid. A napokban Zalában több olyan esethez is riasztották a tűzoltókat, ahol a kiérkező egységek kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét.
Szerencsére mindkét esetben szén-monoxid-érzékelő hívta fel a figyelmet a bajra, így senki sem sérült meg. A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is azt kéri, hogy szerezzünk be egy érzékelőt, hiszen vannak olyan gázkészülékek, például a vízmelegítők, amelyek minden évszakban üzemelnek.
A szén-monoxid esetében gyakori tévhit, hogy a házi kedvencek megérzik - figyelmeztetnek a szakemberek. Tévhit az is, hogy elég egyszer-kétszer kiszellőztetni a lakást ott, ahol nyílt égésterű gázkészülék üzemel. Egyrészt, az állatok sem érzik meg a szén-monoxidot, mivel az színtelen, szagtalan; másrészt a nyílt égésterű készülékeknek folyamatos levegő utánpótlásra van szükségük.
Azt hitték, jó poén lesz – nem volt az és most már valószínűleg ők sem tartják annyira viccesnek.
Húsz hektáron égett a gabona Sand és Iharosberény között.
Egy lakó a lakásából zárta ki magát, miközben a tűzhelyen főtt az étel – egy macska pedig a 3. emeleti csatornában rekedt...
A 12 éves lány 2025. július 11-én távozott ismeretlen helyre.
Több mint száz eset a vármegyében – egyik otthonban sem volt füstérzékelő.
A hatósági eljárás megállapította, hogy a baleset a vezető figyelmetlensége miatt következett be.
A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja!
Ötszázezer forintjával és arany ékszereivel lettek gazdagabbak a csalók.
A zalai tűzoltókat naponta riasztják szabadtéri tüzekhez. Olyan is előfordult már, hogy 10-15 hektárt érintő lángokkal kellett felvenniük a küzdelmet.
A férfi a letenyei buszpályaudvaron balhézott.
Tizenhárom évig feküdt elrejtve a holttest – magyar férfit gyanúsítanak a pöchlarn-i gyilkossággal.
Összetettben a 14. helyet szerezték meg a Győrben megrendezett viadalon.