(A kép forrása: police.hu)
Bejelentés érkezett a rendőrségre július 8-án 1 óra 34 perckor, hogy Nagykanizsán, a Csokonai utcában lévő egyik parkolóban autót törhettek fel, mert furcsa zajokat hallottak, és két személyt is láttak elfutni.
A járőrök a közelben el is fogták az egyik elkövetőt, aki személyes iratait a helyszínen felejtette, társát egy órával később lakóhelyéről állították elő a kapitányságra. A gyanú szerint a férfiak egy nyitott autóból szerelték ki a rádiót és a hangládát, emellett iratokat és pénzt is találtak, azt is magukkal vitték.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 43 éves és a 27 éves helyi lakosokat.
(Forrás: police.hu)
Zalaegerszegi kadétok örülhettek a győzelemnek.
Nagykanizsai főorvost gyanusítanak vesztegetés elfogadása gyanúja miatt.
1 millió forintot kap, aki segíti a Nagykanizsán még márciusban történt fegyveres rablás kísérlete elkövetőjének azonosítását, elfogását.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság keresi a baleset részesét és szemtanúit.
A fiatalember a Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén, a Térségi Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégiumban teljesít szolgálatot Csapiban.
A nagykanizsai rendőröknek fél óra se kellett, hogy elfogják a férfit, aki egy idős embertől erőszakkal vette el az értékeit.
A biztonsági őr tetten érte, a nagykanizsai rendőrök pedig gyanúsítottként hallgatták ki a tolvajt.
A 32 éves férfi ittasan és eltiltás hatálya alatt vezetett, majd megpróbálta lerázni a rendőröket Zalakomárban.
A közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket a rendőrök.
Számos esetben a lehasadt, de a magasban lógó ágak jelentenek veszélyt a gyalogosokra és a járművekre.
A nagykanizsai rendőrök pár órán belül elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit.