A feltételezett elkövetőről az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített (A kép forrása: police.hu)
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője 1 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Nagykanizsán történt fegyveres rablás kísérlete elkövetőjének azonosítása és elfogása érdekében - írja a police.hu.
A rendelkezésre álló adatok alapján a képen látható fiatal férfi gyanúsítható azzal, hogy 2023. március 8-án 19 óra 1 perckor bement Nagykanizsán, a Csengery úton lévő dohányboltba és egy fegyvernek látszó tárggyal a kezében, a bevétel átadására kényszerítette az ott dolgozó eladót. Az ismeretlen személy végül üres kézzel menekült el az üzletből, mivel az alkalmazott elmondta neki, hogy már megnyomta a pánikgombot. A feltételezett elkövetőről az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített.
Az 1 millió forint nyomravezető díj annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.
Lelőttek egy moszkvai őrkutyát, gazdája szerint őt is eltalálhatták volna.
Onódi János története a rendőri hivatásról.
Az egyenruhások vetettek véget a zártkörű, meghívásos pókerpartinak Nagykanizsán.
Az akció az ittas és bódult járművezetők kiszűrését célozza.
Az egyenruhások nem hagyták magára a bajba jutott férfit.
Az előzetes hírekkel ellentétben nem hiányzott a holttest feje.
Bognár Tamás Zoltán országos elismerést kapott
Az ismeretlen személy holttestét a város északi részén, egy füves területen találták meg. Információink szerint az elhunyt már több hete halott lehet.
Egyik esetben sem történt személyi sérülés, ami különösen jó hír.
Mire a város hivatásos tűzoltói a helyszínre érkeztek, a jármű vezetője porral oltóval már megfékezte a tüzet.
A balesetben egy személyautó is érintett volt.
A Zala Vármegyei Főügyészség az őrizetbe vett és a bűncselekményt tagadó gyanúsított letartóztatását indítványozta előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette miatt.
Pénztárcát vitt el egy nagykanizsai üzletből.
Az összehangolt rendőri munka eredményeként a nyomozók azonosították a férfit, akit tegnap késő este Somogy vármegyében fogtak el, a közterületi támogató alosztály munkatársainak közreműködésével.
A közép-zalai település lakosságát megrázta a brutális bűncselekmény híre.
Szúrt sebekkel találtak rá egy házaspárra Pacsán, a férfi belehalt sérüléseibe.
A tragédiák hátterében általában több tényező szerencsétlen összjátéka áll.