Kék hírek - 2023. szeptember 15., Péntek
#vesztegetés elfogadás gyanúja #Nagykanizsa #Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság #osztályvezető főorvos

Százezrekért kaptak diszkrét kezelést

Százezrekért kaptak diszkrét kezelést

(Fotó forrása: police.hu)

A zalai nyomozók összehangolt akció keretében egy nagykanizsai főorvost, két budapesti társát és további négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya.

A megalapozott gyanú szerint a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa magánbetegei számára a pszichiátria VIP szobájában biztosított diszkrét kezelést olyan embereknek, akik el akarták kerülni a nyilvánosságot. A kezelésért cserébe jelentős összegeket kért.

A betegek két budapesti személy közvetítésével jutottak hozzá az ellátáshoz, amiért több százezer forintot fizettek. Ezután a páciensek elhelyezését és kezelését már a 62 éves osztályvezető végezte. Az előre meghatározott összegeket az egyik elkövető párjának számlájára utalták az ügyfelek, ebből kapta meg részesedését az orvos is, aki többször családtagjai bankszámláira kérte annak továbbítását.

(Fotó forrása: police.hu)

A rendőrök összehangolt akció keretében a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen több helyszínen tartottak kutatást a gyanúsítottaknál, ahonnét iratokat, telefonokat, számítástechnikai eszközöket és 22 millió forint készpénzt foglaltak le.

Azoknak, akik fizettek az ellátásért, vesztegetés bűntett elkövetése miatt kell felelniük és szabadlábon védekezhetnek.

Még érdekes lehet ...


2025. május 18., Vasárnap

Vissza az életbe

Csizmazia Péter törzszászlós mellkaskompressziót alkalmazva küzdött a szerencsétlenül járt ember életéért.


2025. május 16., Péntek

Szemtanúk és rendőrök mentettek életet Nagykanizsán!

Az időben érkezett segítségnek és a helyszíni beavatkozóknak köszönhetően a férfi állapota stabilizálódott: a mentők éber állapotban szállíthatták kórházba.


Fagyasztóládákba kerültek az elpusztult ebek tetemei

Nem 101, "csupán" 78 kutyát tartott a házában és annak udvarán egy német nő.


2025. május 15., Csütörtök

A büntetésre készülhet az autóülés-égető

A férfi nem rendelkezett a hulladék szállításához, kezeléséhez szükséges engedéllyel. A Nagykanizsai Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt bűntett elkövetésével vádolja.


2025. május 14., Szerda

Ötven helyett 143 = majdnem félmillió

Emellett 8 előéleti ponttal is elismerték a nem mindennapi teljesítményt a zsaruk.


Magyar volt az amerikai katona

Hihetetlen, hogy még mindig bedőlnek emberek ennek a hitvány hazugságnak.


2025. május 13., Kedd

Közlekedési incidens Kanizsán – Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség!

Előbb büntetőfékezett a biciklis előtt, majd leöntött forró kávéval.


2025. május 12., Hétfő

Van, amikor tényleg forró a helyzet

Április hónap fotója a zalai tűzoltók hősies küzdelmét örökíti meg.


2025. május 08., Csütörtök

2025. május 07., Szerda

Facsemetéket akart lopni, magával vitte a gyerekét is

Hihetetlen, hogy mire képesek némelyek...


2025. május 02., Péntek

Életfogytiglani fegyházra ítéltek rablógyilkosságért egy férfit Zalában

Az eset 2013 januárjában történt, a zalai nyomozóknak kevesebb, mint egy nap alatt sikerült azonosítaniuk az elkövetőket.


2025. április 30., Szerda

Figyelem! Csalók küldenek sms-t a Vízmű nevében!

Fizetési felszólítást küldenek.

#Nagykanizsa

Vissza az életbe

Vissza az életbe

2025. május 18. - Kék hírek

Micsoda koncentráció

Micsoda koncentráció

2025. május 18. - Sport

Felháborító!

Felháborító!

2025. május 17. - Kanizsa

Igen vagy nem?

Igen vagy nem?

2025. május 16. - Kanizsa

Bizonyítottak a kanizsai egyetemisták

Bizonyítottak a kanizsai egyetemisták

2025. május 16. - Sport

Újra a csúcson!

Újra a csúcson!

2025. május 13. - Sport

+