A családi házban tartott vagyontárgyak megsemmisültek a tűzben (A kép forrása: Fb/Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület)
A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden elrendelte a letartóztatását annak a nagykanizsai férfinak, aki vasárnap hajnalban Gelsén féltékenységből felgyújtotta barátnője házát, amelyből ezt megelőzően öt kisgyerek még ki tudott menekülni.
Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a 26 éves férfi november óta élt párkapcsolatban azzal a nővel, akivel szombat este együtt mentek szórakozni gelsei ismerőseikhez. A társaságban a férfi leittasodott, majd indulatossá vált, féltékenységből veszekedett és dulakodott is párjával, majd távozott a helyszínről.
A gyanúsított ezt követően számos üzenetet küldött a barátnőjének, amelyekben a gyerekeinek és kiskorú testvéreinek megölésével fenyegetőzött. A nő emiatt telefonon hívta a gelsei házban tartózkodó gyerekeket, hogy meneküljenek ki a házból, és menjenek az ő tartózkodási helyére.
Az öt kiskorú az esti sötétségben az ablakon át távozott észrevétlenül a házból, miután felfigyeltek arra, hogy a férfi az épület közelében tartózkodik. Ő ezután bement a házba, de miután észlelte, hogy ott már nem tartózkodik senki, újabb fenyegető üzeneteket küldött a nőnek, hogy megöli őt és felgyújtja a házát.
Vasárnap hajnalban a férfi benzint locsolt szét az épületben, majd meggyújtotta azt, a tűz pedig átterjedt a családi ház több helyiségére és a berendezési tárgyakra. A gyanúsított az általa okozott tűzről videofelvételt küldött a barátnőjének, aki értesítette a tűzoltókat.
Az oltási munkálatok során két darab gázpalackot távolítottak el a tűzoltók. A családi házban tartott vagyontárgyak megsemmisültek a tűzben, de fennállt a veszélye annak is, hogy az átterjed a szomszédos családi házra, illetve egyéb épületekre is.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n arról adott hírt, hogy a közveszélyokozással gyanúsított férfit az adatgyűjtést követően a rendőrök félórán belül egy helyközi autóbuszjáraton fogták el.
A Zalaegerszegi Törvényszék MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ügyészségi indítványra a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozati bírája kedden jogerősen elrendelte 30 napra a 26 éves férfi letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt.
Februárban Kun Ádám és Orsos Krisztofer napjai a nagykanizsai tűzoltókkal teltek.
A nyomozás során kiderült, hogy a vádlottnak már a kezelés igénybevételekor sem állt szándékában fizetni.
A letenyei tűzoltók oltották el a tüzet.
A DELTA program keretében a zalaegerszegi rendőrök újabb droghálózatot számoltak fel.
Zalabaksáról távozott ismeretlen helyre a férfi, a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Harminc négyzetméteres halmot raktak.
Vasárnap estig számíthatunk a fokozott rendőri jelenlétre.
Ilyen egy törvénytisztelő állampolgár: kicsit balhézik, majd szól a rendőröknek.
A lánglovagoknak köszönheti az életét egy nagykanizsai lakó.
Az ügyészség vádiratából kiderül: kettős szabálytalanság vezetett a tragédiához.
A csapadék mennyisége nem lesz számottevő, a talaj vízhiányos, a növényzet rendkívül száraz.
Egy korábbi pénzbírságot se fizetett be, úgyhogy ezért is előállították