Kék hírek - 2024. május 10., Péntek
#Zalakaros #Szent Flórián nap #köszöntés #tűzoltóság #áldozatos feladatvégzés

Szent Flórián napi köszöntés

Szent Flórián napi köszöntés

Novák Ferenc polgármester köszöntötte a tűzoltókat (Fotó: Zalakocka)

Magyarországon május 4-e Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepe, aki megtestesíti a bátorságot és az önfeláldozást. A jeles napon Novák Ferenc polgármester megköszönte a zalakarosi hivatásos és önkéntes tűzoltóság áldozatos feladatvégzését.

- Szent Flórián bebizonyította, hogy a nagy tettekre ösztönző lelkiállapot elérhető, mert minden emberben van bőven tetterő - mondta a tűzoltóknak Novák Ferenc polgármester. - Példát adott arra is, hogy az a tulajdonság vagy lelki állapot, amely az embert képessé teszi arra, hogy bátran viselkedjen, ugyancsak elérhető. A legtöbb ember képessé válhat arra, hogy veszélyben, vagy veszélyes következmények tudatában is félelem nélkül, a legjobb meggyőződése szerint cselekedjen.

Hozzátette: akik csak baj esetén ismerkednek meg a tűzoltók munkájával sokszor el sem tudják képzelni, hogy milyen fizikai és szellemi munkát igényel az arra való felkészülés, hogy embertársaink életét, testi épségét úgy mentsék meg, hogy közben maguk is épségben maradjanak.

- Szent Flórián napján minden, a településen teljesítő hivatásos és önkéntes tűzoltónak is jár az elismerés - tette hozzá. - Egy település életében fontos a különböző közösségek, szervezetek működése.

Még érdekes lehet ...


2025. május 18., Vasárnap

Vissza az életbe

Csizmazia Péter törzszászlós mellkaskompressziót alkalmazva küzdött a szerencsétlenül járt ember életéért.


2025. május 16., Péntek

Szemtanúk és rendőrök mentettek életet Nagykanizsán!

Az időben érkezett segítségnek és a helyszíni beavatkozóknak köszönhetően a férfi állapota stabilizálódott: a mentők éber állapotban szállíthatták kórházba.


Fagyasztóládákba kerültek az elpusztult ebek tetemei

Nem 101, "csupán" 78 kutyát tartott a házában és annak udvarán egy német nő.


2025. május 15., Csütörtök

A büntetésre készülhet az autóülés-égető

A férfi nem rendelkezett a hulladék szállításához, kezeléséhez szükséges engedéllyel. A Nagykanizsai Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt bűntett elkövetésével vádolja.


2025. május 14., Szerda

Ötven helyett 143 = majdnem félmillió

Emellett 8 előéleti ponttal is elismerték a nem mindennapi teljesítményt a zsaruk.


Magyar volt az amerikai katona

Hihetetlen, hogy még mindig bedőlnek emberek ennek a hitvány hazugságnak.


2025. május 13., Kedd

Közlekedési incidens Kanizsán – Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség!

Előbb büntetőfékezett a biciklis előtt, majd leöntött forró kávéval.


2025. május 12., Hétfő

Van, amikor tényleg forró a helyzet

Április hónap fotója a zalai tűzoltók hősies küzdelmét örökíti meg.


2025. május 08., Csütörtök

2025. május 07., Szerda

Facsemetéket akart lopni, magával vitte a gyerekét is

Hihetetlen, hogy mire képesek némelyek...


2025. május 02., Péntek

Életfogytiglani fegyházra ítéltek rablógyilkosságért egy férfit Zalában

Az eset 2013 januárjában történt, a zalai nyomozóknak kevesebb, mint egy nap alatt sikerült azonosítaniuk az elkövetőket.


2025. április 30., Szerda

Figyelem! Csalók küldenek sms-t a Vízmű nevében!

Fizetési felszólítást küldenek.

#Nagykanizsa

Vissza az életbe

Vissza az életbe

2025. május 18. - Kék hírek

Micsoda koncentráció

Micsoda koncentráció

2025. május 18. - Sport

Felháborító!

Felháborító!

2025. május 17. - Kanizsa

Igen vagy nem?

Igen vagy nem?

2025. május 16. - Kanizsa

Bizonyítottak a kanizsai egyetemisták

Bizonyítottak a kanizsai egyetemisták

2025. május 16. - Sport

Újra a csúcson!

Újra a csúcson!

2025. május 13. - Sport

+