Illusztráció. (A kép forrása: pixabay.com)
A volt sípályán és környékén motokrossz, enduro és quad pálya épül Újudvaron, erről döntött a közelmúltban a helyi képviselő-testület. Ennek hátteréről a közösségi médiában számolt be részletesen a község polgármestere a napokban.
„Mindannyian tapasztaljuk, hogy mára a fiatalok kikapcsolódási szokásai jelentősen megváltoztak”, kezdi a posztot Jakab Sándor, arra utalva, hogy bár Újudvaron még mindig a foci a legnépszerűbb sport, egyre többen vannak, akik enduróznak vagy quadoznak. Ugyanígy a terepen autózás is nagy divat lett az utóbbi években.
„Örülnénk, ha minden járműtulajdonos tudná: azzal, ha valaki megveszi a terepjárót, a quadot, a krosszmotort, vagy az endur motort, még nem lesz versenyző. Még akkor sem, ha már száguldani tud vele az erdei, mezei földutakon!”, olvasható. Kicsivel később pedig azzal folytatja a polgármester: a község külterületein gyakran találkozni a technikai sportok szerelmeseivel, akiknek a többsége ugyan vigyáz a környezetében élő emberekre, állatokra és növényekre, ám vannak, akik nem megfelelően használják ezeket a járműveket. Ezzel nemcsak zavarják a helyiek megszokott életét és nyugalmát, hanem balesetet is okozhatnak.
Ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy az Újudvari Sportegyesülettel karöltve a volt sípályán biztosít terepet az ilyen jellegű sportok űzésére. A szervezetben – a labdarúgás mellett – immár motokrossz szakosztály is működik, amelynek keretében a tagoknak lehetőségük lesz aktívan kikapcsolódni, a versenyzőknek pedig a soron következő futamra felkészülni.
Az új szakosztály irányítását, a pályák kialakítását és a létesítmény működtetését az újudvari önkormányzat a motokrossz versenyzőként magyar bajnoki címet elért Jakab Dávidra bízta, aki hosszú távra használatba kapta az önkormányzat tulajdonában lévő volt sípályát és annak környékét. Ezt a területet eddig évtizedek óta térítésmentesen állattartási célra használták, de ez a fajta tevékenység már befejeződött.
A bejegyzés arra is kitér, hogy az új pálya kiépítését a versenyző önerőből fedezi, valamint a jövőben az újudvari motokrossz és enduro parkban gyakorló egyesületi versenyzők az Újudvari Sportegyesület színeiben neveznek a nemzeti bajnokságra és valamennyi országos versenyre.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.