A közútkezelő munkagépe a heves esőzés miatt megrongálódott úton a Zala megyei Miháld és Pat között vasárnap (Fotó: MTI/Varga György)
Pat újra megközelíthetővé vált. Az Útinform azt közölte: a Miháld és Nemesdéd közötti összekötőutat félpályán megnyitották a 4-es és a 7-es kilométer között, ezzel Pat települést újra el lehet érni. Közben a Mávinform is jelezte: a hétvégi viharkárok miatt még három szakaszon szünetel a vonatközlekedés Somogy és Zala megyében. Azt írták: Beleg és Somogyszob, Nagykanizsa és Murakeresztúr, valamint Gyékényes és Barcs között kell vonatpótló buszokra átszállniuk az utazóknak.
Zalaszentjakab állomáson vasárnap este újraindulhatott a forgalom, de ott egyelőre csak óránkénti 5 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok a vágányokon. Hozzátették: Zalakomár és Zalaszentjakab között már nem kell pótlóbuszokra átszállni, de a biztosítóberendezés még nem működik, ezért a Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalnak ezen a szakaszán továbbra is 30-40 perccel hosszabb menetidőre kell számítani.
Az esőzésekről készített összes cikkünket erre a linkre kattintva találja.
(Forrás: MTI)
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.