(Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)
Összevont idősek napi és karácsonyváró délutánon köszöntötték a murarátkai szépkorúakat. Az ehhez hasonló ünnepségeket az elmúlt években a világjárvány miatt el kellett halasztani, idén azonban advent idején egyben tartották meg mindkettőt.
Gyergyák Zoltán, Murarátka polgármestere rámutatott, régen Európában is így volt, a természeti népeknél pedig ma is természetes az idősek megbecsülése, tisztelete. A fejlett világnak azonban akad tennivalója, úgy a gyermekeknek, a családnak, mint a településeknek, az államoknak.
- A világnapok kijelölése mindig egyfajta lelkiismeretfurdalása a társadalomnak. Azért jelölnek ki egy-egy napot, mert úgy érzik, abban a témában tartozásuk van valakik felé, abban a témában valamit nem úgy tettek meg, ahogy kellett volna. Igen, az idősek napja is a társadalom lelkiismeretének napja. Igen, tartozásunk van az idősek felé, nem is kevés - mondta Murarátka polgármestere, aki szerint az idősek napja arra is figyelmeztet, hogy az előttünk járók megtettek mindent, amit a család, szűkebb hazájuk és az ország várt tőlük.
(Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is azt hangsúlyozta, az előttünk járó generációknak, az időseknek köszönhető a jelen, így jár a tisztelet és a megbecsülés nekik.
- Az idősebb korosztály a sok-sok megélt évtizeddel olyan tapasztalatot, tudást szerzett meg, amit az iskolában nem lehet tanítani. Fontos, hogy a megjáró tiszteletet ne csak az év egy napján kapják meg, hanem minden nap - tisztelve a kort, a tapasztalatot - hangsúlyozta Cseresnyés Péter.
Az eseményen megemlékeztek azokról is, akik már nem érhették meg a napot, illetve köszöntötték a település szépkorú születésnapos polgárát, valamint ajándékokkal és kulturális műsorral kedveskedtek a murarátkai időseknek.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.