(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Kerkateskándot, Lovászit és Tornyiszentmiklóst köti össze az az új kerékpárút, amelyet a Zala vármegyei önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából építtet, folytatva a térségben korábban megkezdett kerékpárút-fejlesztést.
Az önkormányzat az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a több mint 434 millió forintból megvalósuló projektben Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós között 3,1 kilométer hosszan épül aszfaltozott kerékpárút a kivitelezésre adott 200 nap alatt. Ez az építkezés folytatása a Lentit, Kerkateskándot, Szécsiszigetet és Csömödért érintő, már elkészült több mint 10,3 kilométeres kerékpárútnak.
A Zala két keréken elnevezésű projekt további folytatásaként valósul meg a Letenye, Becsehely, Tornyiszentmiklós, Dobri, Kerkaszentkirály, Muraszemenye és Murarátka elérését biztosító újabb fejlesztés, amelynek tervezési szerződését március 1-jén írták alá. Ez a beruházás 22 szakaszban 25 kilométernyi új bicikliút kialakítását tartalmazza.
A zalai önkormányzat közölte azt is, hogy a határ menti kerékpáros fejlesztések szorosan kapcsolódnak a szlovéniai Lendva és Pince között megépítendő, már jogerős építési engedéllyel rendelkező új kerékpárúthoz. Ennek a kivitelezésre szóló közbeszerzési eljárása jelenleg tart, az út műszaki átadása 2025 elejére várható.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.