A közös ajándékozás után Cseresnyés Péter, Tóth Rozália, Bata Zoltán (Fotó: Zalakocka)
Nem a Zala és Somogy vármegye határán fekvő 210 fős település az egyetlen Pat nevű falu. A zalaiak megtalálták azonos nevű testvértelepülésüket és szombaton már második alkalommal rendeztek találkozót.
Bata Zoltán, a zalai Pat polgármestere a rendezvény megnyitóján arról beszélt, hogy igyekeznek Paton megismerni a határon túli magyarok helyzetét, életét, ezért több helyen, Kárpátalján és Erdélyben is tettek már látogatást, a szlovákiai Pattal pedig sikerült testvértelepülési kapcsolatot kialakítani.
A résztvevők megismerhették a zalai település történetét is, ahol a jelenben több náció él együtt, vannak beköltözők Angliából, Grúziából, Dél-Afrikából és mind megtalálták a számításukat a rendezett, nyugodt, biztonságos faluban.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is köszöntőt mondott az ünnepségen, gratulált a szervezőknek a találkozó létrejöttéhez és arra biztatta a résztvevőket, hogy tartsák fenn ezt a kapcsolatot.
Örüljünk annak, hogy vannak olyanok, akik az országhatárt átlépve ugyanazt a nyelvet beszélik és ugyanazt a kultúrát vallják magukénak, amit mi – tette hozzá.
A felvidéki Pat is bemutatkozott Tóth Rozália polgármester tolmácsolásában, aki elmondta, hogy a Komáromtól 15 kilométerre fekvő falujuk 540 fős lakossága többségében magyar ajkú, óvodájukban a magyar a tanítás nyelve. A magyarság és a hagyományaik megőrzését a Csemadok szervezete viseli a vállán, de az önkéntes tűzoltók részvétele nélkül sincs esemény Paton. Emellett a Vöröskeresztnek van alapszervezete, de egy polgári társulás és nyugdíjas szervezetek is működnek a faluban a borászok csoportja mellett. A pati szőlők terméséből készült borokat a testvértelepülési találkozón a zalaiak is megkóstolhatták.
A kétnapos rendezvény szombaton zenés műsorral ért véget, vasárnap pedig Patot és környékét járták be a helyiek és vendégeik.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.