Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is köszöntötte a nagybakónaki időseket (Fotó: Zalakocka)
Jó hangulatban telt el szombaton Nagybakónakon a szépkorúak számára szervezett rendezvény, melyen a diákok műsora mellett zenés és táncos fellépők is szórakoztatták az ünnepelteket.
Kovács Tamás polgármester az eseménnyel kapcsolatban elmondta, hogy hagyományosan, évek óta megrendezik ezt az estet, mely jó lehetőség nem csak arra, hogy köszönetet mondjanak a falu időseinek, hanem arra is, hogy ilyenkor összejöjjenek egy beszélgetős estre, melyre műsorral és vacsorával is készül az önkormányzat. A polgármester azt is elmondta, hogy decemberben ajándékcsomaggal is kedveskednek a nyugdíjasoknak.
Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője is részt vett a falu ünnepén, ahol arról beszélt, hogy az idősebb emberek olyan tudás birtokában vannak, amit nem lehet iskolában megtanulni, csak az életévek száma hozza magával. Ezt a tudást meg kell köszönni és fel kell használni.
A rendezvényen emellett a Gondosóra programra is felhívta a figyelmet az országgyűlési képviselő. A kormány által elindított szolgáltatás ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jóléti szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.