Murafölde - 2024. április 25., Csütörtök
#Zalakaros #Szent György nap #köszöntés #rendőrőrs #közbiztonság #polgárőrség

Pénzben is mérhető a biztonság

Pénzben is mérhető a biztonság

A rendőrök munkáját Novák Ferenc polgármester méltatta (Fotó: Zalakocka)

A helyi rendőrőrs és a polgárőrség tagjait köszöntötte kedden a Civil Házban Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere Szent György-nap alkalmából.

Novák Ferenc felelevenítette: Zalakaroson 1993 szeptembere óta működik rendőrőrs, melynek állománya a fürdőváros mellett a környező kistelepülések közrendjét is óvja.

- Zalakaros nevében szeretnék köszönetet mondani a munkájukért, hiszen a város egyik legfontosabb értéke a biztonság - fogalmazott a polgármester, aki szerint az országos átlagnál is jobb statisztikai mutatók pénzben is mérhetők, lényegesen kevesebb turista látogatna a városba, ha nem lenne rend.

- Természetesen az önkormányzat is vállal anyagi áldozatot a biztonság növelése érdekében, a térfigyelő kamerarendszer fejlesztését, bővítését tervezzük és a nyári időszakban a Zalakarosi Fürdőn működő bűnmegelőzési irodát is támogatjuk. A jövőben pedig szeretnénk megrendezni az egyenruhás hősök napját.

A rendezvényen részt vett Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitány, aki egyetértett abban, hogy Zalakaroson jó az együttműködés a rendőrség és az önkormányzat között. A főkapitány említést tett az országosan kis mértékben romló bűnügyi statisztikáról, de mint kiemelte: Zalában ez egyelőre nem érződik, vármegyei szinten a bűnesetek csökkenéséről tud beszámolni.

Még érdekes lehet ...


2024. december 02., Hétfő

Új ügyvezető, alpolgármester és bizottságok

A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.


2024. november 20., Szerda

Temetőfejlesztés Tormaföldén

A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.


2024. november 19., Kedd

Névtelen feljelentések hátráltatják a munkát

Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.


2024. november 12., Kedd

Átadták az új bölcsődét Letenyén

A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.


2024. november 03., Vasárnap

Megújult a ravatalozó Pákán

A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.


2024. november 02., Szombat

A hegyi utak rendbetételére fordították

11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.


2024. október 20., Vasárnap

Újraválasztott és frissen kinevezett polgármestereknek tartott előadást az államtitkár

A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.


2024. október 16., Szerda

A mennyiség helyett a minőségre kell koncentrálni

Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.


2024. október 15., Kedd

Ötven éves lett a Kisvuk

Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.


2024. október 10., Csütörtök

A dél-zalai járásoknak is bőven juthat támogatás

Indul a Versenyképes Járások Program.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+