Murafölde - 2024. május 03., Péntek
#Galambok #szőlővessző szentelés #Szent György Szőlővesszők Könyve #hagyományőrzés

Szőlővesszőt szenteltek Galambokon

Szőlővesszőt szenteltek Galambokon

A szőlővesszőt a katolikus templomban ökumenikus misén áldották meg (Fotó: Galambok önkormányzata)

Április utolsó vasárnapján az Együtt Galambokért Egyesület az önkormányzattal közös szervezésben tartotta meg a településen a Szent György Vessző Napja ünnepséget. 
 
Szabó Tamás polgármester elmondta,  hogy ezen alkalmakkor a Szent György Szőlővesszők Könyvébe, a jövesztések gyűjteményébe bejegyzik egy-egy rajzzal a szőlővessző aktuális állapotát.

- Galambokon négy hegyháton művelnek szőlőt a gazdák, minden helyről hoznak ilyenkor szőlővesszőt, ezek bekerülnek a könyve, így össze tudjuk hasonlítani, hogy melyik évben hogyan fejlődött a szőlő. Idén megállapítható, hogy három héttel vagyunk előbbre az év ezen időszakában megszokottól, tavaly pedig két héttel voltunk elmaradva.

Az ünnepségre a katolikus templomba lovas hintóval vitték el a szőlővesszőt, ahol ökumenikus misén áldották meg. A szentmise után a rendezvény a piactéren folytatódott hagyományőrző programmal és borkóstolóval. 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. december 02., Hétfő

Új ügyvezető, alpolgármester és bizottságok

A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.


2024. november 20., Szerda

Temetőfejlesztés Tormaföldén

A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.


2024. november 19., Kedd

Névtelen feljelentések hátráltatják a munkát

Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.


2024. november 12., Kedd

Átadták az új bölcsődét Letenyén

A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.


2024. november 03., Vasárnap

Megújult a ravatalozó Pákán

A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.


2024. november 02., Szombat

A hegyi utak rendbetételére fordították

11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.


2024. október 20., Vasárnap

Újraválasztott és frissen kinevezett polgármestereknek tartott előadást az államtitkár

A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.


2024. október 16., Szerda

A mennyiség helyett a minőségre kell koncentrálni

Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.


2024. október 15., Kedd

Ötven éves lett a Kisvuk

Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.


2024. október 10., Csütörtök

A dél-zalai járásoknak is bőven juthat támogatás

Indul a Versenyképes Járások Program.

#Nagykanizsa

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

Felfüggesztett börtönt kapott a sok szemét miatt

2024. november 28. - Kék hírek

Példa nélküli hatalomgyakorlás

Példa nélküli hatalomgyakorlás

2024. november 25. - Kanizsa

Idén is gyűjtik az ajándékokat

Idén is gyűjtik az ajándékokat

2024. november 22. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2024. november 22. - Érdekes

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

Nem most van itt az ideje az adóemelésnek

2024. november 21. - Kanizsa

A nemzeti konzultáció kapcsán

A nemzeti konzultáció kapcsán

2024. november 19. - Kanizsa

Az olvasókör alapításának évfordulóján

Az olvasókör alapításának évfordulóján

2024. november 19. - Kultúra

+