A dél-zalai településen nagy hagyománya van a madarak és fák napi programnak (Fotó: Együtt Gutorföldéért Egyesület)
A madarak és fák napja Magyarország legrégebbi és legpatinásabb zöld ünnepe, amit minden évben május 10-én rendeznek meg.
1906-ban gróf Apponyi Albert, az akkori vallás-és közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki minden elemi iskola számára ennek a napnak a megünnepléséről. Rendeletében kiemelten szerepet kapott az a kezdeményezés, hogy az ifjúság megismerje a hasznos madarakat.
Gutorföldén nagy hagyománya van a madarak és fák napi programnak, évről évre természetjáró akadályversenyt rendeznek ez alkalomból. Az Együtt Gutorföldéért Egyesület idén is várta az érdeklődőket, akik szép számban, közel 150-en meg is érkeztek a helyi horgásztóhoz a megye több pontjáról.
A Csondor Tamás ötletgazda tiszteletére Tapír túra néven megtartott vetélkedőn a 15 csapat kilenc állomást teljesített. A győztes a tófeji „Minden időben túra cipőben” nevű csapat lett. Ők ültették el az év fáját, a közönséges bükköt.
A minap tartotta soron következő testületi ülését a letenyei önkormányzat, ahol számos fontos döntést hoztak meg a képviselők.
A Magyar Falu Programban elnyert támogatásból sikerült újabb feladatokat elvégezni a település temetőjében.
Letenye polgármestere szerint az előző városvezetés hibáit akarják számon kérni.
A település önkormányzata több mint 205 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez.
A korszerűsítést a Magyar Falu Program támogatásából és az önkormányzat saját forrásaiból valósították meg.
11,5 millió forint vis maior támogatást nyert Dobri önkormányzata.
A találkozón a településvezetők első kézből kaphattak információt Dukai Miklós önkormányzati államtitkártól az önkormányzatokat érintő kérdésekben.
Az elmúlt tíz év átlagához képest kevesebb volt a trófea.
Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a borsfai Kisvuk Óvoda.
Indul a Versenyképes Járások Program.