A gyanúsítottat a gyilkosság helyszínétől 600 méterre agyonlőtte a rendőrség (A kép forrása: SkyNews)
Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot, négy embert őrizetbe vettek.
„Az egyik állampolgárunkat azért ölték meg, mert a szólásszabadságról tanított a diákjainak, azt tanította, hogy lehet hinni vagy nem hinni. A honfitársunk egy tipikus iszlamista terrorista merénylet áldozata lett”, mondta a támadás helyszínén késő este az államfő. „A sötétség és az erőszak nem fog győzni. Nem oszt meg minket. Pedig ezt akarják, de nekünk ki kell tartanunk együtt” – tette hozzá Emmanuel Macron, aki a helyszínen találkozott az iskola igazgatójával és tanáraival, s arra kérte „a teljes nemzetet, hogy fogjon össze a tanárok mellett, támogassa és védelmezze őket”.
Emmanuel Macron a támadás helyszínén tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a meggyilkolt tanár egy tipikus iszlamista terrorista merénylet áldozata lett (Fotó: Abdulmonam Eassa, Pool via AP, a kép forrása: apnews.com)
A történelemtanár a közelmúltban a szólásszabadságról tartott egyik óráján megmutatta a tanulóknak a Charlie Hebdo szatirikus hetilapban közölt Mohamed-karikatúrákat, ami vitát váltott ki a szülők egy részének körében, majd a tanár később fenyegetéseket is kapott. A tanár és az iskola igazgatónője egyébként rágalmazás miatt feljelentést is tett a rendőrségen.
A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.
Szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az „Allahu akbar” kiáltást hallatta.
A rendőrséget a helyiek riasztották, amikor egy gyanús férfit láttak az egyik Conflans-Saint-Honorine-i iskola közelében. A helyszínre érkező rendőrök a közeli Éragny-sur-Oise településen megpróbálták a késsel fenyegetőző férfit előállítani, de miután nem adta meg magát, lelőtték, majd a közelben megtalálták az áldozata holttestét. Az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte.
Szemtanúk szerint a merénylő a gyilkosság előtt azt kiáltotta: „Allahu akbar” (A kép forrása: SkyNews)
A Le Monde című napilap és a BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy az áldozat holttestén egy Moszkvában született 18 éves orosz állampolgár személyi papírjait találták meg. A dokumentum alapján feltételezhető, hogy a támadó csecsen, de a nyomozók egyelőre még nem bizonyosak abban, hogy az okmány a lelőtt támadóé. A férfi nem szerepelt a titkosszolgálatoknak a radikálisokról vezetett nyilvántartásában.
Néhány perccel a támadást követően egy magát csecsennek mondó férfi a Twitteren magára vállalata a merényletet. Egyelőre nem világos, hogy a lelőtt támadó vagy pedig másvalaki írta az üzenetet, amelyben az áldozat levágott fejének fotója volt látható, valamint egy fenyegetés Emmanuel Macronnak, akit a „hitetleneket vezetőjének” neveztek.
Virágokkal és mécsesekkel emlékeznek az iskola tanulói a meggyilkolt pedagógusra (A kép forrása: YouTube)
A támadó környezetéből és családjából szombatra virradó éjjel négy embert őrizetbe vettek, köztük egy kiskorút – közölte a rendőrség.
A merénylet óriási felháborodást váltott ki a politikai vezetők részéről, a nemzetgyűlésben egyperces csenddel emlékeztek meg a képviselők a tanárról, és egységesen elítélték a merényletet.
Franciaországot évek óta iszlamista merénylethullám sújtja, amelyben több mint 250-en vesztették életüket.
Alig három héttel ezelőtt a Charlie Hebdo szatirikus hetilap egykori szerkesztősége előtt súlyosan megsebesített egy hentesbárddal két embert egy pakisztáni iszlamista, aki eredetileg fel is akarta gyújtani az épületet, hogy bosszút álljon a Mohamed-karikatúrák közlése miatt. A szerkesztőség épületében gyilkolt meg két dzsihadista merénylő 2015 januárjában tizenkét embert, és megsebesített tizenegy másikat.
(Forrás: MTI)
Salvini azt mondta: Orbán Viktor megvédte a határokat, valamint harcolt az ember- és fegyverkereskedők ellen.
Az írás kitér arra is, hogy a magyar választások legitimitásának megkérdőjelezése szerinte nem indokolt, hiszen a kormányfőt korábban is demokratikus választásokon erősítették meg.
A tárgyalásokon szó lesz többek között az energiapolitikáról, a gazdasági együttműködésről, a migrációról, valamint a nemzetközi biztonsági kérdésekről is.
J. D. Vance két napra, április 7-től 8-ig Magyarországra látogat, hogy támogatásáról biztosítsa az országgyűlési választásra készülő Orbán Viktor miniszterelnököt.
Meglepőek az incidenst valamilyen úton-módon az oroszokra kenő, megengedő, elnéző nyilatkozatok.
Súlyos vádak a Tisza Párt kampányfinanszírozása körül.
A szomorú hírt családja osztotta meg a sztár Facebook-profilján.
Feszült tárgyalások az olaj és az uniós hitel körül.
Az ukrán elnök gyakorlatilag beismerte: miatta nem kapunk olajat a Barátság-vezetéken.
A központ létrehozását európai irányelvekből fakadó kötelezettségek indokolhatják.
A zárt ajtók mögötti paktumok eredménye lehet, hogy Volodimir Zelenszkij leállította a Barátság kőolajvezetéket. Dőreség lenne azt hinni, hogy az ukrán elnök magától lenne ilyen bátor, hogy nem számolva a következményekkel felrúgja az államközi megállapod