Felfegyverzett rendőrök a Bécsi Állami Operaház közelében, a lövöldözést követően (A kép forrása: thelocal.at/AFP)
A cikk frissült.
Már négy ártatlan halálos áldozata van a hétfő esti bécsi merényletnek: két arra járó férfi és egy nő a helyszínen vesztette életét, egy 40-50 év körüli nő pedig a kórházban halt bele a sérüléseibe. A merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szimpatizánsa volt – közölte reggeli sajtóértekezletén az osztrák belügyminiszter és a bécsi rendőrfőkapitány.
Bécsben ezer rendőrt vetettek be esetleges további merénylők felkutatására és az eset kivizsgálására. A hatóságok azt tanácsolják az embereknek, hogy kerüljék el a belvárost. „Nem zárható ki, hogy van még szökésben elkövető” – jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter kedd reggeli sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy a lelőtt merénylőn nem robbanóöv volt, hanem csak az utánzata.
Évtizedek óta nem tapasztalt ilyen nehéz éjszakát a bécsi rendőrség – mondta a bécsi belügyminiszter reggeli sajtótájékoztatóján.
A közmédia bécsi tudósítója elmondta, hogy a lezárások továbbra is életben vannak Bécs belvárosban. Az első kerületet hermatikusan lezárták. A sérültek ellátása a belvárosban felállított triázs sátorokban zajlik.
A belügyminiszter arra kérte a helyieket, hogy ne küldjék iskolába gyerekeiket, továbba azt is, hogy maradjanak otthon, hogy ezzel is segítsék a nyomozást. A késő esti sajtótájékoztatón Nehammer elmondta, hogy legalább egy feltételezett elkövető továbbra is szökésben van. Akkor még két halottról számoltak be, az egyik az egyik terrorista, a másik egy járókelő volt.
Kedd reggelre a civil áldozatok száma háromra emelkedett. Továbbra is több embert kezelnek kórházban súlyos sérülésekkel.
Nehammer arra kérte Bécs lakosait, hogy lehetőleg maradjanak otthon és mindenképp kerüljék a belvárost. Hozzátette, hogy több városrészt lezártak, és kedden az iskola sem lesz kötelező. Megerősítik az ország határainak ellenőrzését is. „Ez volt hosszú évek óta a legnehezebb nap Ausztria számára” – fogalmazott.
Az ORF osztrák közszolgálati adó hétfő esti tudósítása szerint többen is hazaindultak azok közül, akik a lövöldözés miatt valamelyik belvárosi bárban vagy étteremben ragadtak. Egy környékbeli hotel pedig felajánlotta, hogy az érintettek ingyen megszállhatnak ott hétfő éjszaka.
A híradásokban kiemelték, hogy hétfő éjféltől egy hónapra bezárnak a vendéglátóhelyek Ausztriában, és sokan még ki akarták használni a lehetőséget egy utolsó italra vagy vacsorára.
A támadás hétfőn este nyolc órakor vette kezdetét a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén, az imaházban ekkor nem voltak emberek, így egyelőre nem tudni, hogy ez volt-e a célpont. Az erősen felfegyverkezett merénylők több helyszínen sokakat meglőttek. A pontos indítékuk még nem ismert, a hatóságok azonban terrortámadásként kezelik a történteket.
Szijjártó: Itt az ideje ébresztőt fújni
Elképesztő terrorhullám tört Európára, itt lenne az ideje ébresztőt fújni, valamint annak, hogy a kontinens összefogjon a terrorral szemben – közölte az előző esti bécsi merényletre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd hajnalban.
„Észre kell venni, hogy Európa biztonsága és ezzel együtt az európai életforma áll támadás alatt” – írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, amelyben szolidaritásáról biztosította Ausztriát.
(Forrás: hirado.hu)
Zalaegerszegen épül az agrárenergetikai jövő.
Az EP-képviselők azt is szeretnék, hogy az EU-n belül a NATO-gyakorlatok mintájára a gyorsreagáló erők három nap alatt, válsághelyzetben akár 24 órán belül átléphessék a belső határokat.
Drágulhatnak az apró külföldi rendeléseink: 2026-ra előrehozza az EU az olcsó csomagok vámmentességének eltörlését.
A Varászló-Nemesdéd-Inke-Iharosberény-Berzence-Udvarhely védvonal fontos állomása volt a berényi nemzetőrtábor. Itt küzdöttek honvédek, nemzetőrök és népfelkelők ezrei a védvonalban a magyar szabadságért és a magyar hazáért.
Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője is elkísérte a külügyminisztert szlovéniai útjára.
Még a nyugat-európai nem baráti hírközlők többsége is óriási diplomáciai sikerként értékeli Orbán Viktor és Donald Trump találkozóját.
Orbán Viktor szerint a cél most egy új magyar–amerikai aranykor megteremtése, és a két ország közötti együttműködés elmélyítése.
Nagykanizsa testvérvárosa, Rozs Anna Júlia versenyzője Vajkkal hódította meg Szilvásváradot.
A kormányfő bejelentette: aláírásgyűjtés indulhat Magyarországon Brüsszel háborús tervei ellen.
Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója Facebook-posztban emlékezett meg a természetvédelem ikonjáról.
Horvátországban új zöldség-gyümölcs logisztikai központ épül a magyar határ közelében.