Az éjszakai korlátozás december 3-ig tart (A kép forrása: Pixabay)
Este tíz órától reggel ötig tartó kijárási tilalom lépett életbe egész Olaszországban, miközben egy nap alatt közel 38 ezer új beteget szűrtek, és 446 beteg vesztette életét az egészségügyi minisztérium adatai szerint.
Róma utcáin a kijárási tilalom előtti utolsó órákban a szokásosnál is nagyobb volt a járműforgalom. Az utcákon kis csoportokban beszélgettek az emberek, és az üzletek az utolsó pillanatig fogadták a vevőket. Este tíz órától kizárólag engedéllyel lehetett utcára menni munkavégzés vagy más nyomós indok miatt. Az éjszakai korlátozás december 3-ig tart.
Az éjszakai kijárási tilalom mellett péntektől életbe lépett az ország járványveszélyesség szerinti beosztása: a legmagasabb fokozatú, úgynevezett vörös zónákban a napközbeni mozgás is korlátozott, leállt a vendéglátás és a kereskedelem is. Lombardia, Piemont, Valle d'Aosta és Calabria tartományról van szó, amelyekbe a be- és kilépés is engedélyhez kötött.
Az alacsonyabb fokozatú térségekben, például a sárga színnel jelölt fővárosban napközben szabad a mozgás, egyedül a vendéglátást állítják le este hatkor, ezen kívül bezárták a mozikat, színházakat és múzeumokat is.
Roberto Speranza egészségügyi miniszter kijelentette, hogy nem volt más lehetőség a járványgörbe megfékezésére, „szigorú korlátozások nélkül az egészségügyi rendszer nem bírja el a terhelést”. Milánóban megteltek a kórházak, a Covid-19 betegeket elkezdték más lombardiai városokba áthelyezni. Az enyhe fokozatú osztályba sorolt Nápoly polgármestere, Luigi De Magistris szerint a városban az egészségügyi helyzet ellenőrizhetetlenné vált.
Egy nap alatt 37 809 új beteget szűrtek az előző napi 34 505 után. Az utóbbi három nap alatt a napi esetszám majdnem nyolcezerrel emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma túllépte a 472 ezret, több mint 24 ezren vannak kórházban, 2515-en intenzíven. Egy nap alatt 446 beteg halt meg, így a halottak száma elérte a 40 638-t.
(Forrás: MTI)
Az írás kitér arra is, hogy a magyar választások legitimitásának megkérdőjelezése szerinte nem indokolt, hiszen a kormányfőt korábban is demokratikus választásokon erősítették meg.
A tárgyalásokon szó lesz többek között az energiapolitikáról, a gazdasági együttműködésről, a migrációról, valamint a nemzetközi biztonsági kérdésekről is.
J. D. Vance két napra, április 7-től 8-ig Magyarországra látogat, hogy támogatásáról biztosítsa az országgyűlési választásra készülő Orbán Viktor miniszterelnököt.
Meglepőek az incidenst valamilyen úton-módon az oroszokra kenő, megengedő, elnéző nyilatkozatok.
Súlyos vádak a Tisza Párt kampányfinanszírozása körül.
A szomorú hírt családja osztotta meg a sztár Facebook-profilján.
Feszült tárgyalások az olaj és az uniós hitel körül.
Az ukrán elnök gyakorlatilag beismerte: miatta nem kapunk olajat a Barátság-vezetéken.
A központ létrehozását európai irányelvekből fakadó kötelezettségek indokolhatják.
A zárt ajtók mögötti paktumok eredménye lehet, hogy Volodimir Zelenszkij leállította a Barátság kőolajvezetéket. Dőreség lenne azt hinni, hogy az ukrán elnök magától lenne ilyen bátor, hogy nem számolva a következményekkel felrúgja az államközi megállapod
Hangsúlyozta, hogy egy ország elnöke nem beszélhet ilyen módon egy másik állam miniszterelnökéről.