(A kép forrása: https://www.volcanodiscovery.com/)
A szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint az 5,3-as erősségű földrengés – amely a 2020. december 29-ei, 6,3-as erősségű földrengés utórengése volt – helyi idő szerint 18.01 perckor keletkezett, 10 kilométeres mélységben, ismét Petrinja község közelében, a magyar határtól megközelítőleg 100 kilométerre.
Győri Erzsébet azt mondta: az 5,3-es magnitúdójú utórengés 17 óra 1 perckor keletkezett Horvátországban. A magyar obszervatóriumhoz Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről érkeztek bejelentések a földmozgás érzékeléséről – tette hozzá.
Múlt hétfőn és kedden két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot; a katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány hétfőn természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak–Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.
(Forrás: hirado.hu)
Lehetetlenné vált a gondolák, vízitaxik, mentőhajók közlekedése.
Egy napig küzdöttek Ali életéért a magyarok, most örömteli hírek érkeztek róla.
Szemtanúk, illetve a nézők által beküldött videófelvételek tanúsága szerint Zsilvásárhelyen kémények dőltek le, a lehulló téglák pedig autókat rongáltak meg.
Mindkét mai földmozgás relatíve közel volt a magyar határhoz.
A külképviseletnek magyar állampolgárságú érintettről nincs tudomása.
A hivatásos tűzoltókból, mentősökből és katonaorvosokból álló 55 fős csapat munkáját két keresőkutya is segíti.
Az Egyesült Államok légterébe behatolt léggömbbel kapcsolatban az amerikai álláspont az, hogy hírszerző eszköz volt, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközt emlegetett.
Öt szürke farkas masírozott el a hóban a horvátországi nemzeti park kameracsapdája előtt.
Putyin arra utasította az orosz védelmi minisztert, hogy a harci érintkezés egész vonalán vezessen be fegyvernyugvást január 6-án déltől január 7-én éjfélig az ortodox karácsony alkalmából.
Kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje.